„El a kezekkel a városunktól!” – Nyílt levélben üzent Gálfi Árpád Bíró Barna Botondnak

Saját Facebook-oldalán közzétett nyílt levélben fordult Székelyudvarhely polgármestere a Hargita Megyei Tanács RMDSZ-es alelnökéhez, Bíró Barna Botondhoz, aki a városvezető szerint  megpróbálja őt és az általa vezetett önkormányzatot ellehetetleníteni, és hátráltatja az ottani fejlesztéseket. A megyei alelnök szintén a Facebookon közzétett bejegyzésben válaszolt.

Gálfi Árpád a nyár folyamán azért került a figyelem középpontjába, mert a Magyar Polgári Párt előbb leváltotta a Székelyudvarhelyi helyi szervezet éléről, majd szeptemberben a pártból is kizárták. A csütörtökön késő este közzétett nyílt üzenetében kiemeli, hogy az elmúlt három évben nem kereste, sőt rendezni kívánta Székelyudvarhely és a megyei önkormányzat közötti konfliktusokat.

Gálfi személyes hangnemet megütve így fogalmazott: „Úgy érzem, hogy Neked megadtam a tisztségednek járó tiszteletet és a személyiségemből fakadóan – talán túlságosan naivan – nyitott, őszinte partnerségre törekedtem, annak ellenére is, hogy tudtam, hogy a párttársad, Bunta expolgármester úr által »Verestóy-jugendnek« nevezett szervezet egyik oszlopos vezetője voltál”.

Falunapi koccintgatások

A polgármester szerint Bíró Barna Botond feladatául kapta, hogy „minden lehetőséget megragadva” személyét, munkáját, Székelyudvarhelyt, illetve a városvezetést támadja. Gálfi felrója, hogy amíg Bíró Barna Botond „többnyire koccintgatással töltötte az időt a falunapokon, az ottani koncertek dübörgő hangjától nem hallotta, hogy Székelyudvarhely 30 millió euró vissza nem térítendő támogatást nyert EU forrásokból”.

 

A polgármester Bíró egyik október 12-i Facebook bejegyzésére is reagált, amelyben a megyei vezető élesen bírálja a székelyudvarhelyi városháza munkásságát. Gálfi szerint az alelnök szándékosan játssza el, hogy nem tudja: „csak felszaggatott utcákban lehet jelentős beruházásokat megvalósítani, az általatok itt hagyott elavult vezetékrendszereket kicserélni és csak bátor és jövőbemutató közlekedési átalakításokkal lehet élhetővé tenni városunk közlekedését. Mi ezt a munkát is vállaltuk és végezzük ellentétben veletek, akkor is, ha nem mindig népszerű”.

El a kezekkel a városunktól!

Gálfi Árpád levele végén felhívja az alelnök figyelmét, hogy „Székelyudvarhely nem alárendeltje a megyei önkormányzatnak”, és „El a kezekkel a városunktól”! – felszólítással zárja az üzenetét.

Gálfi üzenete mellé Bíró Barna Botond két facebookos bejegyzését mellékeli. Az egyikben a megyei alelnök arról számolt be október 14-én, hogy megválasztották az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa udvarhelyszéki küldötteit, és elkezdték a felkészülést a jövő évi helyhatósági választásokra. Bíró a bejegyzésben úgy fogalmaz, hogy az MPP és EMNP nem tudott mást felmutatni az RMDSZ kritizálásán kívül és a települést vezető koalíció „járhatatlanná és lassan élhetetlenné” teszi a székely várost.

A másik Gálfi által idézett bejegyzésben Bíró Barna arról számol be, hogy „a székelyudvarhelyi városvezetés által eszközölt festett útjelzések okozta bonyodalmak rendezése érdekében ma kértem a Hargita Megyei Közrendi Hatóság mihamarabbi összehívását”. (A bicikliutak problémájáról korábban írtunk itt.)

Figyelni kell a közösség hangjára

Csütörtökön éjszaka megszületett Bíró Barna Botond válasza is, amelyet szintén a Facebookon tett közzé. A megyei tanács alelnöke először elnézést kért, hogy későn reagált, de „éppen egy székelyudvarhelyi polgárt tüntetett ki a megyei tanács Székelyföld legrangosabb díjával, az Orbán Balázs-díjjal” – írta.

 

Bíró Barna Botond felhívja a városvezető figyelmét, hogy oda kell figyelnie „a közösség hangjára” és minden székelyudvarhelyi polgármesterének kell lennie, azoknak is, akik kritikával illetik tevékenységét. A Gálfi által felvetett, néhai Verestóy Attila szenátorral való együttműködésről is szólt Bíró, aki szerint megtiszteltetés volt tíz éven át együtt dolgozni a honatyával. Az alelnök üzenete zárásaként sajnálja, hogy ha Gálfi Árpád személyes támadásnak vette az általa leírtakat, majd erőt, egészséget és kitartást kívánt a polgármesternek.

(Címoldalon: A székelyudvarhelyi városháza | Fotó: Facebook)

Kapcsolódók

Kimaradt?