Frissen festett biciklisávok miatt tiltakoztak a székelyudvarhelyi vállalkozók

Békés figyelemfelkeltő megmozdulással tiltakoztak hétfőn Székelyudvarhelyen a Bethlen utcában működő vállalkozások az önkormányzat által üzleteik elé felfestett kerékpárutak – véleményük szerint – meggondolatlan és előkészítés nélküli felfestése ellen. A szervezők szerint az érintett 27 üzlet mindegyike jelentős forgalom-visszaesésre panaszkodott a forgalmi rend bevezetése óta eltelt időszakban. Az önkormányzat szerint azonban több éves konzultáció eredményeként készültek el az új biciklisávok.

Akciócsoportot alakítottak a székelyudvarhelyi Bethlen utcai vállalkozók, miután véleményük szerint a helyi önkormányzat előzetes konzultáció nélkül, meggondolatlanul húzott üzleteik elé kerékpársávot. A parkolóhelyek megszüntetése miatt az itt működő üzleteket a tulajdonosok szerint sokkal nehezebb elérni, emiatt mintegy 50 százalékos forgalom-kiesésről panaszkodnak. A vásárlók mellett az áruszállítást is érzékenyen érinti az intézkedés, hiszen a biciklisávon nem tudnak megállni, parkolni az érkező gépjárművek. A hétfői akció kezdeményezői hangsúlyozták, nem a kerékpárosok és a kerékpárutak ellen vannak, csak szeretnének olyan megoldást találni, amely minden félnek megfelelő.

Jakab Áron Csaba, a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozások Szövetségének elnöke egy hétfői rádióinterjúban úgy fogalmazott, hogy az érintett vállalkozások kizárásával, minden előzetes hatástanulmány elvégzése nélkül egy jól lobbizó csoport munkájának eredményeképpen készültek el a szeptemberben kijelölt új biciklisávok. Javaslata szerint a hivatal szakembereinek, a vállalkozók képviselőinek, az érintett vállalkozóknak, gazdasági szereplőknek egy asztalhoz kellene ülni és megkeresni a megfelelő megoldásokat.

Szintén támogató érdekvédelmi szervezetként állt a tiltakozó akció mellé az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozások Szövetsége (UKKSZ). Nagy György UKKSZ-elnök a Maszol érdeklődésére elmondta, bár a tiltakozó akciót az érintett vállalkozók szervezték, érdekvédelmi szervezetként az általa vezetett szövetség is melléjük állt.

A hétfői tiltakozó akcióról Nagy György elmondta, a figyelemfelkeltés volt a megmozdulás célja és sikeresnek lehet értékelni azt. Az UKKSZ a vállalkozók városházával történt egyeztetési folyamatában moderátorként vett részt és a vállalkozókkal egyeztetve a tiltakozó akció zárásaként megoldásokat is javasoltak. Az UKKSZ elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy minden vállalkozás számára fontos lehet, hogy tartozzon valamilyen érdekvédelmi szervezethez, hiszen így könnyebben értesülhetnek azok az aktuális problémákról, együtt pedig könnyebben lehet megoldásokat találni adott helyzetekben.

Az önkormányzat szerint alaptalanok a vádak

A székelyudvarhelyi városháza a Maszolnak eljuttatott közleményében a vállalkozókat képviselő Jakab Áron Csabával szemben azt írják, hogy az elmúlt időszakban többször is tárgyaltak az érintett üzletek tulajdonosaival. Közleményük szerint „a városháza nyitott a vállalkozók segítésére, dolgozunk az árufeltöltéshez szükséges parkolás hatékony megoldásán, ugyanakkor továbbra is úgy gondoljuk, hogy a város legforgalmasabb utcáján nem megengedhető a közterület parkolásra történő használata”.

Az önkormányzat közleményében leszögezi, a témában már 2016-ban szerveztek konzultációt, amelynek célja az volt, hogy az elkészült mobilitási tanulmány eredményeinek bemutatását követően az elvárások, javaslatok mentén elindulhasson a tervezés és kivitelezés folyamata. Ezt követően önkormányzati határozattal létrejött Székelyudvarhely közlekedési bizottsága annak érdekében, hogy a közlekedésben történő változtatásokat előzetesen véleményezze. Az önkormányzati képviselők és a polgármesteri hivatal munkatársai, a helyi és az állami rendőrség képviselői mellett tagjai voltak a munkacsoportnak az Udvarhelyi Anyák, a Szekler Teker, a helyi közszállítást üzemeltető cég, a taxisok, a sofőriskolás oktatók képviselői. Emellett még meghívtak tanácskozási joggal a mentőszolgálat, más civil szervezetek képviselőit (így meghívott volt Jakab Áron Csaba is) és a városban ismert közlekedési szakembereket.

A munkacsoport többször ülésezett az elmúlt három évben, legutóbb 2019. szeptember 4-én találkoztak. Ebben az időszakban többször volt napirenden a Bethlen Gábor utca átalakítása, az utolsó találkozón pedig ez volt a legfontosabb napirendi pont. Mindezek alapján a városházán nem értik az előzetes konzultáció elmaradásának vádjait.

Kapcsolódók

Kimaradt?