Tüntetést szerveznek a székelyudvarhelyi vállalkozók

Tiltakozó megmozdulást szerveznek a Bethlen utcai vállalkozók, mivel a szeptember végén felfestett bringaút csődközeli helyzetbe vitte az itteni üzleteket, amely nem csak a cégeket, de több száz alkalmazottat és azok családját is veszélyeztetik.

A Bethlen utcai vállalkozók akciócsoportjának a Maszol szerkesztőségébe eljuttatott közleménye szerint a békés tüntetést október 14-én, hétfőn 10 órától tartják. A demonstrációk a Bethlen utcai rendőrség előtti járdáról indul. A Bethlen utcai vállalkozók akciócsoportja közölte: olyan megoldásra törekszik, amely a vállalkozásoknak, a városvezetésnek és a kerékpárosoknak is kielégítő eredményt hoz.

„Egyik napról a másikra, minden előzetes figyelmeztetés és konzultáció nélkül festették fel a biciklisávot a Bethlen utcába, amellyel egy csapásra megszűntették a parkoló-és megállóhelyeket az üzleteink előtt” – panaszkodnak az utca boltosai.  Többen közülük 50-70 százalékos forgalomvisszaesésről számoltak be, hiszen az üzletek vásárlói, kliensei, partnerei, áruszállítói sem megállni, sem parkolni nem tudnak a boltok előtt. Emiatt már most csődközeli állapotba kerültek a cégek, amivel több száz munkavállaló és családjaik megélhetése is veszélyeztetve van – hívja fel a figyelmet az akciócsoport.

Kapcsolódók

Kimaradt?