FRISSÍTVE - Baleset élőben a Facebookon: egy terhes nő a harmadik halálos áldozat

Halálra gázolt egy idős nőt és egy 3 éves gyermeket egy autó vasárnap Tulcea megyében. A balesetet élőben közvetítette Facebookon a gépkocsi egyik utasa. FRISSÍTÉS: A halálos áldozatok száma háromra nőtt, egy terhes nő belehalt a sérüléseibe.

A hírtelevíziók beszámolói szerint a szerencsétlenség Văcăreni községben történt. A hatalmas sebességgel haladó autó lesodródott az úttestről, áttörte egy gazdaság kerítését, és elgázolta az udvaron tartózkodó négy személyt. Egy 79 éves asszony és egy három éves gyermek a helyszínen életét vesztette, a másik két áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Súlyos sérüléseket szenvedett a gépkocsi két utasa is, akik szintén egy galaci kórházba kerültek. Az ittas sofőr elmenekült a baleset helyszínéről, de a rendőrök rövid idő alatt elfogták. A hatóságok információi szerint leheletében 0,14 mg/l alkoholkoncentrációt mutatott ki a szonda, az autó 150 km/h-s sebességgel törte át a gazdaság kerítését.

Ezt igazolja a balesetről készült felvétel is, ugyanis a száguldást élőben közvetítette Facebookon a gépkocsi egyik utasa. A mintegy két perces videón észlelhető, hogy a sofőr tövig nyomja a gázpedált, és az anyósülésen utazó férfi is részeg. A felvétel rögzítette azt is, hogy az autó kigyulladt a baleset után.

FRISSÍTÉS: A helyi portálok szerint életét vesztette a balesetben megsérült személyek egyike, egy hetedik hónapban lévő állapotos nő, a szintén elhunyt 3 éves gyerek édesanyja.  A terhes nőt - a dunai komp igénybevételével - csak nehezen tudták kórházba juttatni. Útközben a mentősöknek még sikerült egyszer újjáéleszteni, ám a galaci kórházban belehalt sérüléseibe. Az orvosoknak a magzat életét sem sikerült megmenteniük.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?