A világnap dátuma arra emlékeztet, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra az auschwitzi haláltáborban SS-katonák több mint háromezer cigányt gyilkoltak meg. A szervezők szerint mintegy 20 túlélő, legtöbbjük roma és szinti, de zsidó is, csatlakozott a pénteki megemlékezésekhez, amelyeket a német szinti és roma központi tanács és a lengyel roma szövetség szervezett  Auschwitzban.

Jesse Jackson tiszteletes amerikai polgári jogi aktivista pénteken találkozott a túlélőkkel az Auschwitz-Birkenau náci halálos táborában, hogy megemlékezzen a gyakran elfeledett népirtás áldozatairól – a roma emberekről. A hat millió zsidó mellett, akiket olyan táborokban öltek meg, mint Auschwitz-Birkenau a nácik más kisebbségeket is elpusztítottak a második világháború alatt, köztük 250 000 és 500 000 roma és szinti nemzetiségű európai állampolgárt is.

A szinti emberek Indiából érkeztek és Nyugat- és Közép-Európába telepedtek le évszázadokkal ezelőtt, míg a romák nagyrészt Kelet-Európában helyezkednek el. Mivel a cigány kifejezést sértőnek tekintik, a csoportokat együttesen általában romáknak nevezik.

A pénteki megemlékezésen részt vevő méltóságok között ott volt a német külügyminiszter-helyettes, Michael Roth, aki látogatása előtt sajnálta, hogy nincs széles körű ismerete a roma közösségek szisztematikus gyilkosságáról a II. világháború idejéből.

„Túl hosszú ideje több, mint 500 000 szinti és roma áldozatot kiiktattunk a történelmi emlékezetünkből, és ez lehetővé tette, hogy Európa legnagyobb etnikai kisebbségét társadalmunk peremére szorítsuk" – mondta Roth a közelmúltban. „A mi felelősségünk annak biztosítása, hogy az áldozatok szenvedéseinek történeteit ne felejtsük el, és hogy a cigányellenes előítéletek eltűnjenek az emberek fejéből".

A Németországban 1935-ben elfogadott állampolgársági törvény a „német vagy fajrokon vérű állampolgárok” közül a zsidók mellett a cigányokat is kirekesztette. 1938-tól egymást követték a romák elleni rendelkezések: megvonták szavazati jogukat, kitiltották gyermekeiket az iskolából, nem köthettek házasságot nem cigányokkal. 1939-től megkezdték deportálásukat a koncentrációs táborokba. Az egyik nagy tábor a burgenlandi Lackenbach (Lakompak) községben volt, ahol több ezer magyar cigányt is fogva tartottak. A megszállt európai országokban eltérő módon és mértékben üldözték a romákat, különböző becslések szerint a vészkorszakban a kétmilliós európai cigányság 10-30 százalékát gyilkolták meg.

Romániában még korábban: már 1942-ben megkezdődött a romák deportálása Antonescu marsall parancsára. Az akkor Romániához tartozó Transznisztriába mintegy 25 ezer romát hurcoltak el az ország egész területéről, férfiakat, nőket, gyerekeket vegyesen. A deportált romákat napi élelem-fejadagért dolgoztatták, amely nem volt elég a családok ellátására. A 25 ezerből a hivatalos adatok szerint 14 ezren haltak meg a deportálás alatt, nagyrészt az éhezés, hideg és betegségek következtében. A valódi szám ennél nagyobb lehet, hiszen például a Dolj és Mehedinţi megyéből elhurcoltakat nem is regisztrálták.

Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után pedig legalább harminc gettót és munkatábort hoztak létre, ahol több tízezer romát dolgoztattak embertelen körülmények között. Kisebb roma csoportokat már 1944 tavaszán német megsemmisítő táborokba vittek, augusztusban cigány munkaszolgálatos századokat állítottak fel.