Klaus Johannis a iaşi-i pogrom 78. évfordulóján: a szélsőségesség ma is valós kockázat

Az állam, ahelyett, hogy megvédte volna őket, hátat fordított a moldvai, a besszarábiai és a bukovinai zsidóknak, mondta Klaus Johannis a iaşi-i pogrom 78. évfordulóján. Az államfő szerint a mai romániai társadalomban is megvan a szélsőségesség kockázata.

„78 évvel ezelőtt Iaşi utcáin a zsidó lakosság üldöztetésének, elfogásának és megsemmisítésének ördögi folyamata zajlott. Moldva fővárosa zsidó lakosságának fizikai megsemmisítése egy kegyetlen és gyáva terv részét képezte, amely a besszarábiai és a bukovinai zsidókra is kiterjedt. Az egykor békés és csendes régi vásártér környékén olyan mészárlás ment végbe, amelynek brutalitása nehezen fogható fel egy modern társadalomban: a járdákon, köztereken, közintézményekben és a halálvonatokban adták ki utolsó leheletüket sokan azok közül, akik ma a jászvásári zsidó temetőben nyugszanak” - olvasható az elnöki üzenetben, amely kitér arra is, hogy az áldozatok között öregek, nők és gyerekek is voltak, és az állam, amelynek az lett volna a feladata, hogy megvédje őket, hátat fordított nekik.Johannis kiemeli, hogy napjaink hatalmas előnye a szólásszabadság, így nyíltan lehet már az európai zsidók tragédiájáról beszélni, megemlékezni a holokauszt-áldozatokról, és ezáltal kiküszöbölhető a 78 évvel ezelőtti bűncselekmények elbagatellizálása.

Románia változik, a fiatal nemzedék pedig megértette, hogy szükség van a történelem fájdalmas fejezeteire történő odafigyelésre, ezért szükség van az Országos Zsidótörténeti és Holokausztmúzeum létrehozására is, amely a felelősségvállalás bizonyítéka lenne - teszi hozzá az elnök.

„Nem szabad figyelmen kívül hagyni annak kockázatát, hogy társadalmunkban lassan utat találhatnak maguknak a gyűlölet, az antiszemitizmus, a rasszizmus, a nacionalizmus és a szélsőségesség megnyilvánulásai. Ezt a veszélyt támasztja alá, hogy nemrégiben romániai zsidó temetőkben történt rombolás. Nem hagyhatjuk, hogy ezek a mozzanatok árnyékot vessenek mindarra az eredményre, amelyet az utóbbi évtizedekben elértünk. Éppen ezért szilárdan és határozottan kell fellépnünk az antiszemitizmus és intolerancia elleni harcban” - hívja fel a figyelmet a román államfő.

Ötödik alkalommal szervezték meg Iaşi-ban az Élet Menetét

Több százan vonultak fel vasárnap Iaşi-ban az Élet Menetén, amelyet ötödik alkalommal szerveztek meg a 78 évvel ezelőtti zsidóellenes pogrom emlékére. A felvonulást Iaşi polgármesteri hivatala, a iaşi-i zsidók közössége és Josef Wasserman, a romániai származású izraeli közösség rabbija szervezte.

Iaşi ebből az alkalomból vendégül látta az izraeli Ashdod város küldöttségét, amelyet Yehiel Lasri polgármester vezetett. A két város között kötött testvértelepülési megállapodást Yehiel Lasri és a moldvai város polgármestere, Mihai Chirica írták alá.

A megemlékezés a iaşi-i zsidó temetőben kezdődött, Mihai Chirica polgármester és Abraham Ghiltman, a helyi zsidó közösség elnökének részvételével. Felavatták a sírkert új kapuját, és elhangzott Izrael, majd Románia himnusza, ezt követően Ioséf Harel, az izraeli hadsereg veteránjainak rabbija mondott imát.

Hat gyertyát gyújtottak a holokauszt hatmillió zsidó áldozatának emlékére, majd koszorúkat helyeztek el az Államelnöki Hivatal, a kormány, az USA nagykövetségének és Izrael külképviseletének, a Romániai Zsidó Közösségek Föderációjának, Ashdod város polgármesteri hivatalának, a Romániai Judaizmust Népszerűsítő Egyesületnek, valamint a Iaşi-i Helyőrségnek a képviselői.

Abraham Ghiltman felidézte, hogy 1941-ben szörnyű vérengzés ment végbe a moldvai városban, amelynek során három nap alatt 15 ezer zsidót öltek meg. Egy áldozat fia, az 1935-ben született Shlomo Shafir is felidézte a történteket: a sárga csillag viselésére kötelezett család azóta nem látta apját, hogy kijárási engedéllyel kilépett otthonuk ajtaján. „Néhány hónappal később mondta el anyámnak valaki az utcán, hogy apámat erőszakkal tuszkolták fel a halálvonatra” - idézte fel a történteket Shlomo Shafir.

Kapcsolódók

Kimaradt?