Viorica Dăncilă szankciókat szabna ki a bizalom visszaszerzéséért

Az embereknek továbbra is bízniuk kell a belügyminisztériumban – közölte a szerdai kormányülés elején Viorica Dăncilă. A miniszterelnök hozzátette: a kormányfő ellenőrző testülete vizsgálatba kezdett a belügyminisztériumban a caracali ügy kapcsán és kijelentette: azok, akik nem végezték el kötelességüket szankciókra számíthatnak.

Beszélt arról is, hogy a kabinet intézkedéscsomagot fogad el, amely egyaránt érvényes lesz a jogi és természetes személyekre is, amely arra ösztönzi ezeket, hogy időben és maradéktalanul befizessék adóikat a kincstárba, ugyanakkor kedvezményeket adnak azoknak, akiknek adóhátralékuk van.

„Azon cégek esetében, amelyek tavaly év végéig egymillió lejnél kisebb adósságot halmoztak fel, eltörlik a kamatokat és a büntetőkamatokat, ha az elmaradást 2019. november 30-ig teljes egészében befizetik. A magánszemélyek és a jogi személyiség nélküli entitások esetében, felső határ nélkül eltörlik a kamatokat, amennyiben kamatmentes hátralékukat idén november 30-áig befizetik. Az intézkedést más állami hatóságok vagy intézmények is alkalmazhatják, amelyek költségvetési kötelezettségeket kezelnek, és ugyanígy járhatnak el a területi-közigazgatási egységek is az adófizetők esetében” – magyarázta a miniszterelnök.

Dăncilă közölte: a Ploieşti-Comarnic-Brassó autópályát felvették az országos érdekeltségű stratégiai fontosságú beruházások közé, és ezt a Marosvásárhely-Iaşi sztrádával is bővíteni szeretnék.

Az iskolásoknak szóló tej-kifli program finanszírozása kapcsán a kormányfő azt kérte az oktatási minisztertől, hogy „fontolja meg”, hogy a 2019-2020-as iskolai év szeptember 16-án kezdődjön. Az érvényben lévő miniszteri rendelet szerint az iskolakezdést szeptember 9-re tűzték ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?