Vincze Loránt: nem levenni akarjuk a román feliratokat, hanem melléhelyezni a magyar nyelvűt

„A közép-kelet-európai államok egy része sajnos továbbra sem tud társnemzetként tekinteni a nemzeti kisebbségekre, nem hajlandóak elismerni, hogy a területükön élő kisebbségeknek ugyanolyan joguk van szülőföldjükön élni, anyanyelvüket használni, saját iskolahálózatukat igazgatni, mint a többségnek. Azt sem értik, hogy ezzel nem veszünk el semmit a többségtől: nem akarjuk a román iskolát bezárni, hanem magyar iskolát akarunk működtetni, nem akarjuk a román feliratot levenni, hanem mellé szeretnénk tenni a magyar feliratot” – mondta el Vincze Loránt a Szilágy megyei Ombodon.

Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, a FUEN elnöke úgy fogalmazott: az igazságszolgáltatás döntései azt sugallják, hogy a román államnak valami baja van a magyarokkal. „A román állam hol burkolt, hol nyilvánvaló kísérleteket tesz a magyar közösség elhallgattatására, azért, mert nekünk erőnk van, és ez zavarja őket. Azt szeretnék, hogy ne kelljen a magyar közösséggel tárgyalni, megegyezést keresni, hogy a megkerülésünkkel hozhassanak meg minden döntést, ellenünk” – mondta. Rámutatott: Románia álláspontja, hogy minden rendben van kisebbségügyben nálunk, és nincs szükség európai kisebbségvédelmi keretre, szöges ellentéte például a németországi álláspontnak, ahol egy kivétellel minden párt a kisebbségi kérdés európai kezelését támogatja, erről a napokban a FUEN-t is tájékoztatták.

Ombodon a helyi közösség érzi, mit jelent az, amikor megbotlunk egy választáson, mondta el a jelölt: három évvel ezelőtt Szatmárpálfalva községben, ahová Ombod és öt másik település tartozik, elveszítették a polgármesteri tisztséget, és azóta is érzik ennek hátrányait. „Nem szabad ismét megbotlanunk, hiszen ha május 26-án nem tudunk kellő erőt felmutatni, akkor nemcsak attól a lehetőségtől fosztjuk meg magunkat, hogy Brüsszelben megőrizzük az erdélyi magyarok számára fontos mezőgazdasági és településfejlesztési támogatásokat és kiharcoljuk a kisebbségvédelmi törvényt, hanem meggyengülünk az önkormányzatokban, a megyékben és Bukarestben is. Május 26-án fel kell mutatnunk a magyar közösség erejét minden egyes településen, jeleznünk kell, hogy számolni kell velünk, és vissza kell állítanunk a helyi közösség önbizalmát. Ez csak együtt sikerülhet, de együtt sikerülni fog!” – biztatta a helyieket Vincze Loránt a fórumon, amelyen Erdei-Dolóczki István parlamenti képviselő és Nagy Szabolcs, az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének ügyvezető elnöke is részt vett. 

Délelőtt Erdei-Dolóczki István és Magyar Loránd képviselők, illetve Kereskényi Gábor polgármester társaságában az RMDSZ EP-jelöltje Szatmárnémeti piacán tájékoztatta az árusokat a választás tétjéről. Elmondta nekik, a kistermelők, az erdélyi gazdák támogatásainak megőrzése az RMDSZ egyik kiemelt célja az Európai Parlamentben, hiszen ezek a támogatások mintegy 200 ezer erdélyi magyar megélhetését biztosítják. Arra kérte őket, május 26-án támogassák a nemzeti összefogást, az erős Kárpát-medencei magyar képviseletet.

Vincze Loránt részt vett a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata új stúdióterme alapkőletételénél, amelyen jelen volt Schönberger Jenő római katolikus püspök és Király Lajos szatmári református esperes, Pallai Béla görög katolikus parókus, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Brendus Réka főosztályvezető, Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, a megye RMDSZ-es képviselői és szenátorai.

Az RMDSZ képviselőjelöltje Pataki Csabával, a Szatmár megyei tanács elnökével közösen az RMDSZ nevében alapkövet helyezett el.  Az építtető Proscenium Alapítvány a magyar kormány támogatásával megvalósuló beruházása a szatmári magyar kultúra egy új bázisa lesz.  Ezt követően a jelölt a XIV. Családi és hétvége és gyereknap programjának nyitórendezvényén, a Jeles Piros Pünkösd Napján néptáncgálán vett részt a Kossuth-kertben.

Kapcsolódók

Kimaradt?