Magára hagyja az RMDSZ a PSD-t a kormányátszervezés kérdésében

Eljött az ideje, hogy a kormánykoalíció bebizonyítsa: az RMDSZ támogatása nélkül is van többsége a parlamentben – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök a kormány várható átszervezéséről nyilatkozott a RFI-nek. Elmondta: nem tartja valószínűnek, hogy az RMDSZ megszavazza majd a parlamentben az új összetételű és struktúrájú Dăncilă-kabinetet. Megjegyezte: szerinte a Szociáldemokrata Párt (PSD) a kormány átszervezése révén sem tudja majd megkerülni az államfőt az új miniszterek kinevezése kérdésében.

Kelemen Hunor arra utalt, hogy a kormányfő három új miniszter – köztük az igazságügyi tárcavezető – kinevezését kérte csütörtökön az államfőtől. A PSD vezetőségi üléséről kiszivárgott hírek szerint, ha Klaus Johannis jövő hét közepéig nem nevezi ki az új minisztereket, Viorica Dăncilă a kormány szerkezetének átalakításához és megújuló névsorához jövő csütörtökön bizalmi szavazást kér a parlamenttől. Ez esetben a PSD szerint az álamfő köteles aláírni az új miniszterek kinevezését.

„Az RMDSZ lehetőséget ad a PSD-ALDE koalíciónak bebizonyítani, hogy többsége van a parlamentben. Még nem döntöttünk erről, de én úgy vélem: miután sorra megszavaztuk a Grindeanu-, a Tudose- és a Dăncilă-kabinetet, egy negyedik kormány beiktatását már nem fogjuk támogatni, annál is inkább, mert a koalíciónak nélkülünk is többsége van” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen kifejtette: a PSD-ALDE-nek az RMDSZ támogatása nélkül kell majd összegyűjtenie a kormány beiktatásához szükséges 233 szavazatot a parlamentben. „Sem az ellenzéknek, sem a PSD-ALDE-nak nem kívánunk keresztbetenni. Ha bebizonyosodik, hogy a koalíciónak nélkülünk is van többsége, elhárulhat az a vád, hogy folyamatosan a mi szavazatainktól függenek. Ez a vád teljességgel alaptalan” – fogalmazott a politikus.

"Nem lehet kikerülni az államfőt"

Kelemen Hunor ugyanakkor úgy véli: hiába próbálkozik a PSD-ALDE Klaus Johannis megkerülésével végrehajtani a tervezett minisztercseréket, mert ez nem fog sikerülni. Azért nem, mert a kormány átszervezése esetén is az államfő írja alá a miniszterek egyenkénti kinevezését. Így könnyen előfordulhat, hogy Johannis megtagadja néhány tárcavezető kinevezését, azzal az indoklással, hogy alkalmatlanok a tisztségre.

Ez esetben az RMDSZ elnöke szerint az alkotmánybíróságra kerülhet az ügy. „Nem hiszem, hogy meg lehet kerülni az államfőt, ha az elnök ellenzi egy adott személy kinevezését. Tehát az én szememben nem áll meg az érv, hogy az államfő megkerüléséhez van szükség a kormány átszervezésére. Az átszervezésnek a kormány hatékonyságának növeléséhez kell hozzájárulnia” – szögezte le Kelemen Hunor.

Kapcsolódók

Kimaradt?