Újabb kormányátalakításra készül a PSD: vissza fogjuk sírni Tudorel Toadert

Csak jövő héten dönt arról Klaus Johannis államfő, hogy aláírja-e a Szociáldemokrata Párt három miniszterjelöltjének kinevezését, annyit azonban már megjegyzett: szerinte a PSD az igazságszolgáltatás elleni „ostromát” akarja fokozni az újabb kormányátalakítással. Bemutatjuk a tárcavezetői tisztségek várományosait.

A 2016-os parlamenti választásokat követően három PSD-ALDE-kormány váltotta egymást, több tucat miniszter cserélődött. Most újabb minisztercserék jönnek: egyrészt azért, mert két tárcavezető bejutó helyen szerepel a PSD európai parlamenti jelöltlistáján, másrészt az igazságszolgáltatással kapcsolatos sürgősségi kormányrendeletet halogató Tudorel Toader igazságügyi minisztert a szociáldemokraták lemondatták tisztségéből.

Eugen Nicolicea távoktatatásban szerzett jogi diplomát

Az igazságügyi minisztérium élére a PSD Eugen Nicoliceát nevesítette. A 63 éves politikus volt a szociáldemokraták által „igazságügyi reformnak” nevezett törvénymódosítások egyik kezdeményezője és szorgalmazója. Nicolicea támogatta a közrend veszélyeztetésének pontos meghatározását, és szorgalmazója a Román Hírszerző Szolgálattal megkötött titkos megállapodások, illetve a törvényellenes lehallgatások nyomán megszületett bírósági ítéletek felülvizsgálatát.

Az 1959. június 2-án született szociáldemokrata politikus 1992 óta tagja a román törvényhozásnak, 2018 óta a képviselőház alelnöke, az alsóház jogi bizottságának elnöke, 2004 és 2008 között pedig pártja Mehedinti megyei szervezetének élén állt. Ezt megelőzően, 1990 és 1991 között Turnu Severin alpolgármestere volt. 2009-ben átigazolt Gabriel Oprea politikai alakulatba, az Országos Szövetség Románia Haladásáért pártba, majd 2012-ben visszatért a szociáldemokratákhoz. Politikai pályafutása előtt a Turnu Severin-i hajóépítő telepen dolgozott, tervezői minőségben, illetve a bukaresti IIRUC vállalat laboratóriumi vezetője volt.

Eugen Nicolicea életrajzában két homályos folt van. Az egyik a forradalmár igazolványával kapcsolatos. Az igazolvány elnyeréséért benyújtott kérvény szerint a politikus Turnu Severinben harcolt a kommunizmus ellen. Állítja ezt annak ellenére, hogy ebben a városban nem volt forradalom, a diktátor Nicolae Ceaușescu menekülése után jóformán semmi sem történt a településen. Ráadásul Nicolicea önéletrajzában az szerepel, hogy a rendszerváltás idején a bukaresti IIRUC vállalat alkalmazottja volt. A politikus a „forradalmi múltjáról” nem hajlandó felvilágosítást adni, a Forradalmárok Problémáinak Államtitkársága pedig titkosította az igazolvány elnyeréséhez benyújtott kérvényét.

De tisztázatlanok Nicolicea jogi diplomájának megszerzési körülményei is. Önéletrajza szerint két oklevelet is szerzett, az egyiket a temesvári műszaki egyetem automatizálási karán, 1982-ben. A jogi végzettségéről azonban nem közöl részleteket, még a diploma megszerzésének évét sem árulja el. Az egyik bukaresti napilap azonban kiderítette, hogy a politikus 50 éves korában, a Turnu Severini-i Spiru Haret (nem túl híres) egyetem távoktatási rendszerében szerzett oklevelet.

Eugen Nicolicea egyébként gorombaságairól is elhíresült, minősíthetetlen szavakkal illette más pártok politikusait, Gabriel Oprea pártjának tagjaként pedig Victor Pontáról azt állította, hogy Párizsban a csavargók életét élte, az állomásokon aludt, a szökőkutakban mosakodott és a bevásárlókocsikból kiszedett pénzekből élt.

Oana Florea fő érdeme, hogy bírálta Kövesit

Az európai alapokért felelős minisztérium élére a PSD a 44 éves Oana Floreát javasolja, aki 2016 óta parlamenti képviselő, 2009 és 2014 között Dan Voiculescu üzletember egyik alapítványát, a FACIAS-t vezette. Tisztségei egyébként igencsak változatosak voltak: a bukaresti Mister Net Kft. igazgatója volt, 2002-2003 között angol nyelvet tanított a dél-koreai Heorum Kindergarten and Eastern Institute-ban, majd a képviselőház tanácsosaként ténykedett; 1998-2001 között a bukaresti gyermekvédelmi igazgatóság jogtanácsosa volt, 2014 és 2016 között az Európai Parlamentben dolgozott asszisztensként.

Oana Florea jelenleg a Román Hírszerző Szolgálat tevékenységét bizottság tagja a parlamentben. Jogi diplomát szerzett 1997-ben, a bukaresti Nicolae Titulescu Egyetemen, ugyanitt végzett mesterfokú képzést európai és nemzetközi jogból. Az ellenzéki román sajtó szerint azonban legnagyobb érdeme azonban alighanem az, hogy hevesen bírálta Laura Codruta Kövesi jelölését az európai főügyész tisztségébe.

Liviu Tit Brăiloiu cenzúrázná a Facebookot

A határon túli románokért felelős tárca élére a szociáldemokrata szenátort, Liviu Tit Brăiloiut nevesítette a nagyobbik kormánypárt. A politikus az eforiei ipari szakközépiskolában végzett, 17 évvel később, 1999-ben szerzett diplomát a Bukaresti Egyetem természettudományi és művészeti karán. Ugyanekkor a Palas Pelixan Komplexum vezérigazgatója volt. Ez időtájt, mintha kedvet kapott volna a tanulmányokhoz: 2002-ben a nagyváradi egyetem közgazdaságtudományi karán tanult, 2005-ben pedig két mesterfokú vizsgát tett le, közigazgatási vezetéstudományból és európai gazdasági ügyekből. 2009-ben Konstanca megye prefektusává nevezték ki.

Állítása szerint nem volt tagja Dan Voiculescu Konzervatív Pártjának, de azt nem tagadja, hogy igen „szoros és tartós szálak” fűzik a korrupció miatt elítélt egykori pártelnökhöz-üzletemberhez. Ezzel állhat összefüggésben az is, hogy 2017-ben törvényjavaslatot terjesztett elő, amelynek értelmében kegyelmet kapnának börtönbüntetésre ítélt, a 70 éven felüli személyek – így tehát Dan Voiculescu is. A javaslat azonban elakadt a parlamentben.

Liviu Tit Brăiloiu maga is az indulataikon uralkodni nem tudó politikusok közé tartozik. 2017 februárjában középső ujját felemelve válaszolt Klaus Johannis államfő parlamenti beszédére. Ugyancsak 2017-ben, amikor a Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) honatyái osztogatni kezdték a szociáldemokraták között Orwell Állafarm című könyvét, a szociáldemokrata szenátor minősíthetetlen szavakkal fordult Florina Presada szenátor asszonyhoz. Nyomdafestéket nem tűrő kijelentését csak úgy lehetne körülírni, hogy nem cukorkát ajánlott szopogatásra a politikustársának.

Liviu Tit Brăiloiu cenzúrázná a Facebookot is. 2018 őszén azzal az ötlettel állt elő a szenátus védelmi bizottságának ülésén, hogy törvényben kell szabályozni a Facebook-bejegyzéseket, hiszen a közöségi oldal „mindenféle fenyegetéseket” tartalmaz.

Kapcsolódók

Kimaradt?