Kevesebbet fizetünk ezentúl a magánklinikákon végzett kezelésekért?

Sürgősségi kormányrendelettel szabályozná az egészségügyi miniszter a magánegészségügyi-ellátórendszer árait oly módon, hogy a magánkórházakhoz, -klinikákhoz forduló betegeknek csak a szolgáltatás reális ára és az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) által fedezett összeg közötti különbséget kelljen kifizetniük. A szabályozás által a betegek elviekben még pénzt is spórolhatnak.

Míg a sürgősségi rendelet első tervezete félreértelmezhető volt amiatt, hogy nem szögezte le egyértelműen, hogy a beteg anyagi hozzájárulása az állami kórházakra is vonatkozik-e, addig a sürgősségi kormányrendelet legfrisebb, április 10-én közzétett tervezete pontosított: csak a magánegészségügyre korlátozta az új rendelkezést.

Sorina Pintea egészségügyi miniszter indoklása szerint ha egy páciens magánrendelőbe megy, most is fizet, az új jogszabállyal viszont „kiemelik a magánkézben levő egészségügyi szolgáltatókat a szürke zónából”. Tájékoztatása szerint a sürgősségi kormányrendeletet két elfogadásra váró jogszabály követi majd, hogy július elsejétől bevezethessék az új keretszerződéses rendszert az új normákkal.

Átláthatóvá válnak a kifizetések

A szóban forgó rendelet tehát lehetővé teszi a magánszolgáltatók számára, hogy kiszámlázzák a pácienseknek a szolgáltatás valós ára és az Országos Egészségbiztosító Pénztár (CNAS) által megtérített összeg közti különbséget. A költségekről a magánszolgáltatók kötelesek lesznek honlapjukon tájékoztatni, a kifizetéshez pedig a páciens írásos beleegyezését kell adja. Megkeresésünkre László Attila szenátor, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke elmondta, ennek előnyét elsősorban abban látja, hogy átláthatóvá teszi a kifizetéseket a magánegészségügyben.

Kifejtette, a betegeknek eddig is fizetniük kellett a magánklinikák nyújtotta szolgáltatásokért, de a kifizetések nem történtek átlátható módon. „Ebben a pillanatban is vannak plusz kifizetések a magánszférában, mert a biztosítóval megkötött szerződés nem fedezi a reális költségeket. A probléma az, hogy ezeknek a költségeknek a jelentős része nem úgy jelent meg, mint egészségügyi szolgáltatás kifizetése – hanem például szállodai szolgáltatás, étkezés stb. –, más címszó alatt kerültek elszámolásra” – fogalmazott.

Hozzátette: az új szabályozás lehetőséget teremtene arra, hogy a szolgáltatás teljes ára és az egészségügyi biztosító által fedezett összeg különbözetét egészségügyi szolgáltatás címszó alatt fizessék ki a betegek. „Ennek a rendszernek a bevezetésével a kifizetés csökken az egészségbiztosító által kifizetett összeggel. És ki szeretném hangsúlyozni, hogy ezt a magánszolgáltatók kérték” – mutatott rá az RMDSZ szenátora.

Az alapszolgáltatások ezentúl is ingyenesek lesznek – ígérik

A tervezetről múlt pénteken szerveztek közvitát az egészségügyi minisztériumban. A páciensek képviselői többek között attól tartanak, hogy azokért az alapszolgáltatásokért, analízisekért is kell ezentúl fizetni, amelyek eddig a családorvostól kapott küldőpapírral a magánszférában is ingyenesek voltak.

A magántulajdonban lévő egészségügyi szolgáltatók érdekvédelmi szervezetének (PALMED), Cristian Hotoboc elnöke azonban arról biztosította a közvita résztvevőit, hogy az alapszolgáltatásokért ezentúl sem fog kelleni a betegeknek fizetni. Rámutatott: a 2006/95-ös törvényt módosító rendeletnek az lesz a célja, hogy változtatásokat eszközölhessenek a keretszerződésen, de az új keretszerződés szerint sem kell majd fizetni az alapszolgáltatásokért. „Lesz egy alapcsomag az analízisek esetében is, a radiológiai vizsgálatoknál is, és ezekért a magánszolgáltatóknál sem fog kelleni fizetnie senkinek” – szögezte le Hotoboc. Hozzátette: azok a szolgáltatások lesznek részben térítésesek, amelyek bonyolult és drága eljárással történnek, például a mágneses rezonancia vagy a komputertomográfos vizsgálat.

Az a kérdés azonban egyelőre megválaszolatlanul maradt, hogy mi fogja garantálni, hogy minden egészségügyi szolgáltatás ezentúl részben térítéses lesz a CNAS-vel szerződésben álló magánkórházakban, -klinikákban, hogy ha a jelenlegi gyakorlat azt mutatja, hogy a magánszolgáltatók a hónap első napjaiban már elhasználják a rendelkezésre álló alapot például a vér-analízisek esetében.

Példa: ennyivel lesz olcsóbb egy vakbélműtét

A Hotnews országos hírportál összeállításában konkrét példát hozott arra, hogy egy magánkórházban végzett vakbélműtét esetében mennyi pénzt spórolhat a beteg az új szabályozással.

Mint kiszámolták, ezért a beavatkozásért jelenleg 9-10 ezer lej körüli összeget kell fizetni a magánkórházakban: maga a műtét hozzávetőlegesen 6 ezer lejbe kerül, a kórházi napi térítés pedig 2-3 ezer lejre is rúghat. Ha ugyanezt a műtétet az állami kórházban végzik el, akkor az egészségügyi biztosító körülbelül 1 500 – 2 000 lej körüli összeget fedez a költségekből. Az új szabályozás szerint a páciens „viszi magával” a magánszférába azokat a kedvezményeket, amiket az állami egészségügyben élvez, tehát a biztosító a magánkórházban végzett műtét esetében is fedezné azt a 1 500 – 2 000 lejt, így az eredeti 9-10 ezer lejhez képest ennyivel kevesebbett kellene ezentúl fizetni.

A portál szerint 10, 15, de akár 20 százalékkal is csökkenhetnek a beteg költségei.

Ha a jogszabály sürgősségi kormányrendeletként kerül elfogadásra, azonnal kifejti a hatását. A parlamentben a szenátus tárgyal róla első házként, majd a képviselőház.

Kapcsolódók

Kimaradt?