Magyar osztályok vannak veszélyben Marosvásárhelyen

Megszűnhetnek a magyar nyelvű művészeti és sport osztályok, figyelmeztet a marosvásárhelyi Magyar Szülők Szövetsége. Az ezen szakon tanuló általános iskolások ugyanis akár heti negyven órát is az iskolában töltenek, a szülők pedig azt fontolgatják, hogy kiveszik gyerekeiket ezekből az osztályokból. 

Moldovan Erika gyermeke a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban tanul zene szakon, a hatodikos kislány heti 38 órát tölt az iskolában. A szülő elmondása szerint a gyakorlással, és a házi feladatok elkészítésével nem csak az ő, hanem a többi szülő gyermeke is kimerül. „Én magam is jártam művészeti iskolába, és tudom mit jelentett számomra, azonkívül pszichológusként is tudom, ez egy nagyon jó dolog, de viszont akkor, amikor ennyire leterheljük a gyerekünket, megfontolandó, hogy maradjunk, vagy menjünk. És nem szeretnénk menni, de sajnos, hogyha a gyerekem érzelmi épségét, és testi-lelki egészségét figyelem előtt tartom, akkor nagyon megfontolandó”-mondta a felháborodott szülő.

Hangsúlyozta, szeretnék elkerülni a helyzetet. De az a tény is mutatja az ügy súlyosságát, hogy míg első osztályban huszonnégy fővel indult az osztály, hat évvel később már csak tizenöten vannak "és nem azért mentek el, mert nem jó képességűek" - tette hozzá Moldovan Erika. 

Hasonló helyzetben vannak a sportiskolába járó diákok is. A Szász Adalbert Sportlíceum és a Művészeti Líceum szülői közössége jelezte a problémát a Magyar Szülők Szövetségének, akik vállalták a közvetítést a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, és magyar politikai érdekképviselet felé. Csíky Csengele, a Magyar Szülők Szövetségének elnöke elmondta, az alaptanterv 2016-os módosításakor nem gondoltak a kisebbségi oktatásra, és a maximális óraszámot sem szabályozták. Így történhet meg, hogy a művészeti és sport osztályok diákjainak a szakspecifikus tantárgyakkal akár negyven órájuk is lehet egy héten. A tanulásra és gyakorlásra fordított idő még ennél is több. „Amikor lebontjuk a napi munkájukat ezeknek a gyerekeknek, akkor körülbelül tíz-tizenhárom órás napi programról beszélünk, ami a szó legszorosabb értelmében gyermekkínzás” - mondja Csíky Csengele. 

Erdélyben nyolc település kilenc iskolájának szülői közösségével vették fel a kapcsolatot, hogy nyomást gyakoroljanak, élvezik a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség támogatását is. Az RMPSZ vállalta hogy az érintett oktatók, intézményvezetők és diákok számára fórumot szerveznek, ahol megfogalmazhatják közös állásfoglalásukat. 

A szülők azt szeretnék elérni, hogy az alaptanterv változzon, és legyen megszabva egy felső határ az óraszámra vonatkozóan. Ezért a magyar politikai érdekképviselet támogatását kérik. 

Kapcsolódók

Kimaradt?