Hátrányosan érintik a kettős állampolgárokat az utazási biztosításokra vonatkozó szabályok

Hátrányosan érintik a romániai kettős állampolgárokat az utazási biztosításokra vonatkozó szabályok – írta a Krónika pénteki számában.

A lapnak egy olvasó hívta fel a figyelmét, hogy amikor a téli sívakációra indulván egészségbiztosítást kötött a családja számára, és a gyermeke magyar útlevelét mutatta be a biztosítási ügynöknek, ő tudatta vele, hogy a biztosítás Magyarország területére nem érvényes. A biztosítási kötvényen is bemutatta a megjegyzést, amely szerint a kötvény nem érvényes Románia területén, valamint abban az országban, ahol a biztosított állampolgársággal vagy állandó lakhellyel rendelkezik.

Lőrincz Lehel, egy sepsiszentgyörgyi biztosítási ügynökség ügyvezetője megerősítette: az elmúlt időszakban több panaszt kaptak olyanoktól, akik megkötötték az utazási biztosítást, Magyarországon érte őket a kár, de hazatérve a romániai biztosítótársaság nem fizetett, arra hivatkozva, hogy magyar állampolgársággal is rendelkeznek. A bróker rámutatott: a szabály eddig is érvényben volt, de csak az utóbbi időben szembesültek a negatív hatásaival.

Lőrincz Lehel elmondta: a romániai biztosítási piacon egyetlen biztosító van, amelyik a magyar állampolgársággal rendelkezőknek a Magyarországon elszenvedett kárát is megtéríti.

Biró Albin biztosítási szakértő, a biztosítási ágazatot is felügyelő Pénzügyi Felügyelet (ASF) vezetőtanácsának korábbi tagja a Krónikának elmondta: az állampolgárságra vonatkozó részleteket, valamint azt, hogy a kötvény mely országok területére érvényes, a kötvény megvásárlásakor kell tisztázni az ügyféllel. Biró Albin hangsúlyozta, ha a biztosítást úgy kötötték meg, hogy ezeket a részleteket nem tisztázták, akkor a biztosító társaság vállalta a kockázatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?