Gyurcsány pártja az EB-hez fordul a kettős állampolgárok szavazati joga miatt

A Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, hogy tegye meg azokat a lépéseket, amelyek kizárják, hogy a kettős állampolgárok több országban is szavazhassanak a jövő évi EP-választáson.

A DK frakciószóvivője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a magyar választási rendszer nem garantálja a levélszavazatok titkosságát, és annak is fennáll a veszélye, hogy az uniós tagállamokban élő kettős állampolgárok mindkét országban szavaznak majd az EP-választáson.

A szóvivő az ATV stúdiójában kedden reggel arról beszélt, a probléma az, hogy az EP-választás egy napon zajlik az EU-ban, "az teljes képtelenség, hogy van, akinek csak egy szavazata van, a kettős állampolgároknak pedig mondjuk kettő legyen". Azzal példálózott, hogy egy erdélyi magyar a magyarországi törvények alapján elég, ha csak bejelentett lakcímen szavaz, így nem tudja majd ellenőrizni az EU, hogy hol voksolt. Levélben szavazhat magyarországi pártra, miközben helyi körzetben egy romániai pártra is leadhatja a voksát - magyarázta Gréczy.

A szóvivő szerint nem a határon túli magyarok bántásáról van szó, ez egy jogi kérdés.

Beszélt arról is, ők az "1993-as Ádes Jánossal" értenek egyet, aki a parlamentben azt mondt akkor, nem támogatja a Fidesz, hogy aki nem tudja vállalni a felelősséget a döntésekért és nem az országban adózik és él, az szavazhasson.

Gréczy Zsolt kérdésre azt válaszolta, hogy a DK mindig támogatta a székelyföldi autonómiatörekvéseket, de azzal a kikötéssel, hogy azok nem sérthetik a romániai jogszabályokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?