A jelöltjei rangsorolása után tárgyal az MPP-vel az RMDSZ az EP-listáról

Csak a saját jelöltjeinek rangsorolása után ül le tárgyalni az RMDSZ a Magyar Polgári Párttal az utóbbi alakulat EP-választásokkal kapcsolatos igényeiről – nyilatkozta a Maszolnak Porcsalmi Bálint.

Az ügyvezető elnököt az MPP országos választmányának arra a döntésére reagáltattuk, hogy befutó helyet kérnek jelöltjüknek, Márton Zsuzsa polgármesternek az RMDSZ európai parlamenti választási listáján. Porcsalmi Bálint elmondta, nem tárgyaltak még erről az MPP-vel, és nem is fognak március elseje előtt, mert az RMDSZ ezen a napon rangsorolja az EP-listájára jelentkező jelöltjeit.

A jelöltaspiránsok jelentkezési határideje február elseje. Őket a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) rangsorolja március első napján, a listát pedig a március 9-én ülésező Szövetségi Képviselők Tanácsának is meg kell erősítenie. Az ügyvezető elnök emlékeztetett, hogy az RMDSZ-nek 43 jelöltből álló listát kell összeállítania. „Valószínűleg nem jelentkeznek ennyien, ezért majd ki kell egészítenünk a listát” – magyarázta az ügyvezető elnök.

Mint ismert, az RMDSZ és az ellenzékeként megalakult MPP 2014 óta együttműködnek. Ennek eredményeként az MPP két politikusa jutott be az RMDSZ jelöltlistáján a képviselőházba. Az MPP-s politikusok RMDSZ-es választási listán való szereplését az teszi lehetővé, hogy az MPP pártként, az RMDSZ pedig civil szervezetként van bejegyezve. Így ugyanaz a politikus egy időben mindkettő tagja lehet. Az RMDSZ 2009-ben három, 2014-ben két képviselőt juttatott be az európai parlamentbe. 

Kapcsolódók

Kimaradt?