Klaus Johannis bejelentette, hogy részt vesz a kormányüléseken

FRISSÍTVE: Az államfő kedden közölte: részt kíván venni a kormány következő ülésein, hogy megakadályozza az amnesztiáról és közkegyelemről szóló sürgősségi rendelet elfogadását.

A miniszterelnök által több ízben is szorgalmazott együttműködés jegyében részt fog venni a kormányüléseken - nyilatkozta kedden Klaus Johannis államfő. Az elnök szerint "nagyon súlyos hiba lenne Románia részéről", ha a kormány amnesztiáról és közkegyelemről szóló rendeletet fogadna el. 

Az államfő hétfőn levélben fordult Viorica Dăncilă miniszterelnökhöz, kérve, hogy küldje el neki a soron következő kormányülések napirendjét. Ennek kapcsán kedden bejelentette, hogy részt fog venni a kormányüléseken. Rámutatott, Románia ugyan felkészültnek érzi magát az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének ellátására, "de egyáltalán nem lesznek egyszerűek a dolgok". 

"Másrészt a miniszterelnök kinyilvánította együttműködési óhaját, több ízben is együttműködésre szólított fel. Íme, együttműködöm vele és elmegyek a kormányülésekre" - fogalmazott Johannis Bécsben, a magas szintű Afrika-Európa-fórumra való érkezésekor. 

Az elnök ugyanakkor ismét abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy egy amnesztiáról és közkegyelemről szóló esetleges sürgősségi rendelet elfogadása "nagyon súlyos hiba lenne Románia részéről". Arra a kérdésre, hogy fontolgatja-e még az igazságüggyel kapcsolatos referendum megszervezését, az államfő azt mondta: "Arról a referendumról minden bizonnyal tárgyalni fogunk még".

Az alkotmány szerint az államfő részt vehet azokon a kormányüléseken, amelyeken az orszțg külpolitikai, védelmi vagy közbiztonsági politikáját érintő témák szerepelnek napirenden, illetve bármelyik másik kormányülésen, amelyre a miniszterelnök meghívja. Az alaptörvény szerint az államfő elnököl azokon a kormányüléseken, amelyeken részt vesz,

FRISSÍTÉS:  Viorica Dăncilă miniszterelnök kedden az államfőhöz intézett nyílt levélben üdvözölte Iohannis "együttműködési készségét". Felhívta a figyelmét arra, hogy a kormányülések napirendje elérhető az interneten, ugyanakkor megígérte, hogy külön szólni is fog Johannisnak, ha majd olyan jogszabály kerül napirendre, amelynek megvitatásán az alkotmány szerint az államfő is részt vehet. A kormányfő arról biztosította Iohannist, hogy a maga részéről tiszteletben tartja az állam intézményei közti jóhiszemű együttműködés elvét, és a hatásköri korlátokat, amelyeket az alkotmány megszab a miniszterelnök és az államfő számára.

Kapcsolódók

Kimaradt?