Kiürülhetnek a bíróságok, máris módosul a módosított törvény

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a kormány sürgősségi rendelettel módosítana a bírák és ügyészek jogállásáról szóló, frissen módosított törvényen. Ha ezt nem teszi meg, kiürülnek a bíróságok.

Mint ismert, a jogszabályt az alkotmánybíróság kedden alkotmányosnak ítélte, ezért az államfőnek legtöbb kilenc napon belül ki kell hirdetnie. Ha ez megtörténik, akkor hatályba lép a törvénynek az az előírása is, amely szerint a legkevesebb 20 év szakmai tapasztalattal rendelkező bírák és ügyészek a 60 éves kor betöltése előtt is kérvényezhetik a nyugdíjaztatásukat.

A Legfelsőbb Bírói Tanácshoz (CSM) érkezett jelzések alapján a mintegy 8000 igazságügyi alkalmazott közel egynegyede menne egyik napról a másikra nyugdíjba. Ráadásul a pótlásukat akadályozza, hogy a jelenlegi két évről négy évre növelte a kihirdetés előtt álló törvény az Igazságszolgáltatási Intézetben kötelező módon elvégzendő képzést a pályakezdő bírák és ügyészek számára.

A korai nyugdíjaztatás rendkívül vonzó lehetőség az igazságszolgáltatásban dolgozóknak, ugyanis sok esetben a nyugdíjuk nagyobb lesz a fizetésüknél is. A CSM ezért arra kérte a kormányt, sürgősségi rendelettel függessze fel a törvény vonatkozó előírását. A bíróságok kiürülésének veszélyére korábban a Velencei Bizottság is felhívta a figyelmet a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény véleményezésekor.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?