FRISSÍTVE - önfeledten pancsoló medvecsaládot örökítettek meg a Szent Anna-tónál

A nőstény és két bocsa zavartalanul lubickolt a tó vízében, miközben mintegy 10 méterről kamerázták őket. FRISSÍTÉS: a Maszol olvasói is látták ugyanezt a medvecsaládot kedden, Vass Noémi több képet is küldött szerkesztőségünknek.   

Az alábbi felvételeket egy Székelyföldről elszármazott nő küldte be a National Geographic Magyarországnak. 

„Éppen a  gyerekeknek vettem kürtőskalácsot és mivel nem annyira szeretem a természetben a tömeget azt javasoltam, tegyünk egy sétát a tó kevésbé zsúfolt része felé. Akkor pillantottam meg a Szent Anna-kápolna tövében az anyamedvét két bocsával. Nagyon örültem a látványnak és egyre közelebb merészkedtem, hogy fotózzam őket, tovább közeledtünk egymáshoz, ők is jöttek le a tó felé” – írta az olvasó.

A nő szerint mikor már csak néhány méterre volt az egyik bocstól, az jelzett anyjának. A nőstény erre felegyenesedett, és a kíváncsiskodó tudtára adta, hogy ne merészkedjen közelebb. Szerencsére a medve nem indult meg a nő felé, aki így lassan hátrébb tudott húzódni. A nő ekkor azt gondolta, hogy véget ért kalandja, az állatok azonban megindultak a tó irányába. Követni kezdte a medvéket, és így mintegy 10 méterről sikerült megörökítenie, ahogy a család megmártózik a vízben.

FRISSÍTÉSa Szent Anna-tóban lubickoló medvecsaládról készült cikkünk valóságtartalmát a Maszol egyik olvasója is megerősítette. Vass Noémi kedden délben látta és fotózta le az anyamedvét és két bocsát a tó közelében. Az állatok az erdő felől érkeztek, a tó melletti falatozó közelében telepedtek le, de amikor a turisták hada észlelte őket, egyre közelebb és közelebb került a medvecsaládhoz, akkor az anyamedve elmenekítette a kiváncsiskodók elől a bocsait.

Olvasónknak azért sikerült megörökítenie a háromtagú medvecsaládot.

 

Kimaradt?