Meggyőződésem, hogy nem kedv, elfogadási/felfogási akarat vagy politikai szabadfogás kérdése, de az év egyik meghatározó közel-keleti és europoid komponense Törökország lesz. A török témákhoz való mindenkori vonzódásom is magyarázza ezt, de az is, hogy egyszerre megugrottak a belpolitikai-karhatalmi és külpolitikai-katonai önsorsrontás lehetőségei, s bár Törökország vérzően egyik regionális háborúban/polgárháborúban sem szerepel, minden közel-távoli szomszéd hasonló történéseiben ott van.

Előző jegyzetemben a belpolitikai zátonyrafutás egyik okát taglaltam, most egy olyan esetre hívnám fel a figyelmet, amely látszólag kedvez Ankarának, valójában azonban a veszélyesség határáig kérdőjeles: decemberben jelentették be, hogy Kataron katonai bázist létesítenének. Miért ne, mondhatnánk, a franciáknak is van (2009-től) többhasznú katonai központjuk az Egyesült Emírségekben, az angolok novemberben jelentették be hasonló szándékukat Bahreinban, a bahreini amerikai flottabázisról nem is beszélve.

A törökök szándéka lehet egyfajta jelzés is, miszerint az ország, amelynek az EU felajánlotta (bár valójában nem akarja) a tagságot vagy a vízumkényszer feloldását (ezt sem gondolhatják komolyan), csak fogja vissza cserébe a menekültáradatot, illetve intézze a visszatelepítéseket, nos, ez az ország annyira komolyan veszi NATO-tagságát, hogy egymaga is lépéseket tesz a konfliktusvállalásban, ha a NATO-tól ilyen parancsot nem is kapott.

És nem is fog kapni – mármint ellentétes parancsot –, mert egy kellemetlenkedő Irán ellensúlyozására a régió egyik legjobban felszerelt és főleg nagyszámú hadserege még jól jöhet. Igaz, a katari bázis politikai-szövetségesi közelben lenne Rijádhoz, de az esetleges iráni rakétacsapásoknak is hatósugarába kerül. (Bár erre egyelőre alaptalan gondolni, mert bár Ankara Rijád szövetségeseként szerepel, eleddig a török-iráni kapcsolatok is kiegyensúlyozottnak mondhatóak.) A barátság természetesen gazdasági jellegű, hisz felekezeti nem nagyon lehet, de egyelőre kitart, annak ellenére, hogy Irakban cseppet sem egyeznek az érdekeik, Szíriáról nem is beszélve.

Az ankarai-teheráni összeugrást még az sem váltotta ki, hogy Ankara hamarjában igyekezvén ellensúlyozni Moszkva nyomását, újra barátságos diplomáciai hangvételt használ Izraellel, mi több, a Marmara-incidenst is felejtette a gázai blokád feloldása összefüggésében.

Tehát sok minden függ attól, hogy mondjuk Rijád mennyire mélyíti el a barátságot Ankarával, illetve időben mekkora hatással lesz erre a szereplőre, aki körülbelül ugyanolyan kaliberrel bírt a Közel-Kelet formálásában, mint mondjuk Egyiptom, s aki régióhegemoniás álmaival eddig egyszerre volt Teherán és a szaúdiak ellenpontja.

Végül is lehet, hogy annyi ellenlépés sem lesz, mint Irakban a csapatszám-növeléskor, azaz kevesen lesznek a bajokozáshoz – de kevesen lesznek ahhoz is, hogy bárkit megmentsenek.

Fotó: YouTube