Épp a legutóbbi, A valóság illúziója című publicisztikámban elmélkedtem arról, hogy mennyivel jobb lenne, ha kicsit kritikusabban szemlélnénk és fogyasztanánk azokat az információkat, amelyek nap mint nap ránk zúdulnak az interneten. Azt viszont nem hittem volna, hogy rögtön tálalni fogják a tökéletes, egyben nagy port kavaró szemléltető és elrettentő példát.

Történt ugyanis, hogy Pottyondi Edina kifakadt dühében, amiért „a Fidesz helyi janicsárjai” két székelyföldi városban, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen „ellehetetlenítették” a fellépését. Úgy vélekedett, hogy szabályszerű hadjáratot indítottak ellene: „telefonálgatás magas helyekről, nyugdíjas kommandók mozgósítása, közösségi médiás hecckampány” – mint írta –, verekedéssel, balhéval, tojásdobálással való fenyegetőzés.

Elég sokan bevették a sztorit, és/vagy szükségét érezték, hogy védelmükbe vegyék a momentumos politikusból átvedlett kormánykritikus influenszert. Dőlt belőlük a szekunder szégyenérzet, udvarhelyi, szentgyörgyi, székely mivoltuk vagy erdélyi magyarságuk miatt. Csakhogy, mint utólag kiderült, olyan lóra tettek, amely el sem indult a derbin. Vagyis a sztori, amiben felszólaltak, nem egészen kompatibilis a valósággal, és legjobb esetben is csúsztatásnak minősül. Ők most egy kicsit bajban vannak, idáig hallatszik a hümmögésük. Akadt, aki már törölte ezzel kapcsolatos posztját, más „finomított rajta”, és akadnak olyanok is, akik most – saját elfogult baklövéseik ellenére – az érem másik oldalát lájkolják. A kárörömnek van egy sajátos, törvényszerű perverzitása (néha engedek ennek a kísértésnek, ha senki nem látja), mert roppant élvezetes csámcsogni azon, hogy egyeseknél a képmutatás még a lájkok konzekvencia nélküli osztogatásában is megnyilvánul.

Na, de mi történt? Jött egy civil, aki egy kicsit utánanézett a dolgoknak, és akaratlanul is megmutatta, hogyan kéne működnie az igazi tényfeltárásnak. Ugyanis a „független, objektív sajtó” szerepében tetszelgők szubjektivitása még a témaválasztásban is kivillan, amikor vonakodnak attól, hogy tálalják az „igazság” másik oldalát is.

Megtette helyettük egy hölgy, Barabás Enikő, aki utánajárt Pottyondi Edina állításainak, és kiderítette, hogy Udvarhelyen a három lehetséges helyszínből egy – ismeretlen okból – valóban visszamondta a rendezvényt, a másikat meg sem keresték, a harmadiknál pedig a produkciós iroda mondta le a fellépést, mielőtt választ kaptak volna. Tehát lett volna lehetőség az előadásra. Viszont az eladott jegyek száma nem volt túl meggyőző: Váradon kb. 100, Vásárhelyen és Csíkszeredában 150-150 fogyott, és ezek egy része is valószínűleg az udvarhelyieké. Barabás szerint a félretájékoztatás és a felesleges indulatkeltés okozta a legnagyobb kárt.

Beszéltem vele (Barabás Enikővel), aki elmondta, csak egy dolog érdekelte: volt-e lehetőség arra, hogy Pottyondi Edina eljöjjön Udvarhelyre, vagy valóban politikai okokból meghiúsították a fellépését?

Úgy tűnik, nem történt politikai tiltás. Talán szervezési hiba, gerillamarketing vagy akár műbalhé történt. Vagy ezek vegyülete. Már javában zajlik a bizonyítványmagyarázás, a szerecsenmosdatás.

Nem vitás, hogy a „tekenőzés” meg a többi minősíthetetlen gyalázkodás, gyűlöletgerjesztés napirenden van az internetes közéletben. Pottyondi esetében csak jobban előtérbe került. Sajnos. Remélem, ha majd eljön az az idő, amikor az ilyen megnyilvánulások nem fognak büntetlenül maradni, senki nem fog a „szólásszabadság csorbulására” hivatkozva hidat foglalni.

Ami pedig Pottyondi Edinát illeti, talán a jövőben mégiscsak lesz lehetősége élőben, a Küküllő partján is beszólni az udvarhelyieknek (amire sok szempontból rendesen rászolgáltunk). Csupán az a kérésem, hogy az „aljas gazemberek”, „egyen meg benneteket a medve, buz*k”-féle kultúrharcot ne dühből, hanem humorral tálalja. Ezzel talán meg is nevettethet minket. Egy kis nevetés még a legkeményebb politikai viták közepette is sokkal inkább elérheti a célját, mint a szónoki hévvel dobált tojás.