Steve Witkoff – Trump haverja és hadügyekben, többek között az orosz–ukrán háború és béke dolgában a különmegbízottja – nemrég magabiztosan kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök egy humanitárius ember. Mondta mindezt, mivel az oroszok cárja kegyeskedett egy Kelet-Ukrajnában évekkel ezelőtt foglyul ejtett, az orosz hatóságok szerint az ukránok oldalán zsoldosként harcoló idős amerikai angoltanárt szabadon engedni. Ez a gesztus Putyin támogatása volt jó barátjának, Donald Trumpnak az amerikai félidős választásokra, hátha jó néhány szavazó meghatódik azon, hogy a két keményfiú-elnök egy nyugdíjas tanár sorsa fölött aggódik és intézkedik, és államában a republikánus jelöltre szavaz. Hamarosan meglátjuk, hogy így történik-e majd, de nem csodálkoznék, ha a következő lépésben Witkoff már egyenesen humanistának nevezné Putyint. Persze, ne kérje senki számon egy milliárdos ingatlanmágnástól, hogy nincs tisztában a szavak értelmével, de a jelek szerint az erejével sem...

Ha Witkoffnak pusztán a szája jár, még hagyján, de egy „csúcsdiplomatától”, egy különleges megbízottól talán elvárná az ember, ha komolyabban megfontolná a szavait. Ami sokkal aggasztóbb, ha Witkoff komolyan gondolja, amit mondott, mert akkor vagy a valósággal nincs tisztában (?), vagy egyenesen letagadja azt! Mindkét esetben a logikai bakugrás iskolapéldájáról lenne szó, mert hogyan másképp lehetne értelmezni, hogy egy a proxija révén háborúban álló ország, az USA különtárgyalója, vagyis Mr. Witkoff, humanitáriusnak nevezi azon ellenséges ország elnökét, akit elvileg az ukrán civilek elleni tömeges gyilkosságok beszüntetéséről és általában a békekötés lehetőségeiről kellene meggyőznie?

Két módon oldható fel ez a logikai inkonzisztencia, következetlenség. Az egyik, hogy az USA küldötte az ellenséggel azonosul: az ilyen fajta „következetlenség” klasszikus neve az árulás. Eme inkonzisztencia másik feloldási lehetősége az inkompetencia, vagyis Witkoff teljes hozzá nem értése lenne, ami nagyon is elképzelhető, viszont a Trump adminisztrációban ez nem zavaró, de egyenesen dicséretes tulajdonság, ugyanis köztudott, hogy a főnök iránti vak hűség, a lojalitás mértéke az inkompetencia növekvő súlyosságával egyenes arányban növekszik, vagyis minél felkészületlenebb valaki annál hűségesebb.

Witkoff kijelentésén valószínűleg Vlagyimir Putyin orosz elnök mosolyog a legjobban, és megvan a véleménye az amerikaiak mérhetetlen képmutatásáról, meg arról is, hogy amióta Trump az elnök nem sokat számít, hogy mit mondanak. Putyinnak nincs szüksége arra, hogy humanitáriusnak lássák-higgyék, arra viszont annál inkább, hogy Trump hatalmát az USA-ban senki ne korlátozza, hiszen saját ereje elsősorban a Trump elnöksége alatti Egyesült Államok gyengeségéből származik. Ahhoz képest nem is segít Donaldnak Trumpnak olyan nagyon, leszámítva a nemrég megkötött, bizonytalan hatású dízelbizniszt, no, meg ezt a „humanitárius” szeszélyt, melynek következtében Trump odahaza most azzal dicsekedhet, hogy képes hazahozni a bajba került amerikai állampolgárokat. Emlékszünk még, egy évtizede mekkora botrány volt az oroszok amerikai választásokba való beavatkozása, úgy látszik mostanában nincsenek már ilyen szándékaik.

Egy mentséget mégis felhozhatunk Witkoff kijelentésére, mely amúgy rendesen kiverte a biztosítékot Amerikában és nem csak: lehet, hogy az USA különmegbízottja Stockholm-szindrómában szenved. Tény, hogy Witkoff valósággal ingázik Washington és Moszkva között, és annyit jár Putyinhoz, hogy egyáltalán nem lenne csoda, ha időközben megkedvelte volna az orosz elnököt, elfeledkezve arról, hogy az ellenséggel tárgyal. Ilyenkor a megoldás a különmegbízott leváltása lenne, és helyette valaki mást küldeni, aki kevésbé elfogult, de sokkal hozzáértőbb. Erre persze semmi esély. Donald Trumpnak nem sürgős, nem fontos az orosz–ukrán háború lezárása, melyet elnöki kampányában még egyetlen nap alatt kívánt lezárni, de erre már senki, a legkevésbé maga Trump elnök nem emlékszik…

(Nyitókép: Agerpres/EPA)