Ifjú koromban egész nap a gitárral éltem. Le sem tettem a kezemből. Összevissza, rendszertelenül játszottam mindent, ami az eszembe jutott. Kaotikusan pengettem a húrokat, remélve, hogy valami értelmes dolog össze fog majd állni. Égett bennem a vágy, tombolt bennem az elszántság, nőtt a hiúságom és uralmuk alá kényszerítettek álmaim. Olyanná akartam válni, mint ők… Ők, a poszterhőseim, a lapokból kivágott mosolygó illúzióim. Hosszú haj, bőrdzseki, óriási Marshall falak, fényes gitárok. Azt hittem akkor, hogy ennyi elég, hogy ez a siker, ez a hírnév és majd hullanak karjaimba a csajok és dúsgazdag leszek… abban az időszakban csak egy remek hangzású, román gyártmányú akusztikus gitárom volt.  11-12 éves lehettem.

Szerencsémre nagyon hamar egy kitűnő zenetanárhoz kerültem, aki megszervezte az időmet és a gyakorlási teendőimet. Rövid időn belül megváltozott és értelmet kapott minden. Összeálltak pengetett hangjaim térben és időben. Lassan-lassan megszólalt a zene. Benne voltam, belemélyültem, beleszerettem.

Ferdinand Carulli, Mauro Giuliani és Matteo Carcassi, 18-ik és 19-ik századi olasz mesterek kitűnő gitár metódusaival kezdtem. Tanárom, Bokor Barna, egy klasszikus neveltetésű elsőrangú hegedőművész volt, a Nagyváradi filharmonikusok első hegedűse és remek zene pedagógus, aki nem tudott gitározni ugyan, de megtanított kottát írni-olvasni, komoly zeneelméleti ismereteket adott át, megéreztette velem az együtt zenélés örömét, de legfőképpen rávezetett egy különleges munka etikára, ami által sikerült kidolgoznom egy roppant hatékony gyakorlási és felkészülési módszert, amit azóta is nagy sikerrel és könnyedséggel használok. Rájöttem és megértettem, hogy egy bizonyos mentális és erkölcsi hozzáállás nélkül nem leszek képes megvalósítani a gitárossá válás ígéretes álmát.

Ha profi, főállású zenész akarsz lenni, akit megérintett a nagy illúzió, tudnod kell, hogy csak a tehetség önmagában nem elég ehhez. Rengeteg jól és okosan megszervezett munkára van szükség. Erre általános recept nincs. Mindenki úgy szervezi meg az idejét ahogy és amennyire képes rá, vagy a saját azonnali és távoli céljai/feladatai függvényében és a professzionális etika szellemében dolgozik. Tény az, hogy színpadra, közönség elé nem lehet és nem szabad kiállni felkészületlenül.

A sikert kizárólag a közönség által generált népszerűség biztosíthatja… minden más innen és ebből jön. Éppen ezért a legmélyebb tisztelettel és reverenciával kell és szabad színpadra állnod… másképpen nem fog működni…