Mi sül ki abból, ha több tucat – s a tucat itt számnév, véletlenül sem jelző! – újságíró együtt gondolkodik? Nem szerkesztőségi szinten, nem is csak Kárpát-medence, hanem világszerte. Illyefalvától Hawaiig.

Kézzel foghatóan egy kötet. Elegáns, sokak számára talányos, néhányak számára megfejthető borítóval: magyar katona zubbony részletével, címeres gombbal.

Erre varrjunk gombot! – mondogattuk elégedetten ugyanakkor várakozóan a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete első kiadványának sikere láttán. És Szekeres Attila varrt.   

Galbács Pál ötletére felkért publicistákat, hogy a családjukban megőrzött, a Kárpát-medencei magyarság szétszabdaltságára, szétszabdalására utaló tárgyi emlékek kapcsán feltoluló gondolataikat vessék papírra, osszák meg egymással, az olvasókkal.

37 tollforgató válaszolt Szekeres Attila megkeresésére, nem csak a Kárpát-medencéből, hanem onnan a Hawaii szigetekre, Ausztriába és Ausztráliába, Németországba és Kanadába sodródott újságíró is.

A családi históriaszilánkokból összeállt történet kétségbevonhatatlanul bizonyítja, hogy nekünk, magyaroknak közös nyelvünkön kívül közös a múltunk is.

Ahogy Szekeres Attila írja a kötet előszavában: „Nemcsak a nyelvében él a nemzet, hanem történelmében is. S ahhoz, hogy éljen, nem a múltba fordulva kell élni, hanem a jövőbe tekintve.”

S a Múltból jövendőt című szilánkgyűjtemény (Sepsiszentgyörgy, 2021) ezt a jövőbe látást szolgálja, s azt az újságírók számára megfontolandó magatartást, amit az utószóban az ötletgazda Galbács Pál hangsúlyoz: „ ...kezdtünk már mi is, hétköznapi magyarok elővigyázatosabban fogalmazni, a jajistenemnehogy szorításában egyre több nyilvánvalóan helytálló mondandónkat magunkba folytani. Hogy ez az elmegyilkos öncenzúra ne lehessen úrrá rajtunk, igenis tárjuk fel a tegnapot (…). Csak arra építhetünk értelmes jövőt, ami a múltunkból olyanná tett minket, amilyenek vagyunk itt, a Kárpát-medencében élő és a nagyvilágba szétrajzott huszonegyedik századi magyarok, Ausztráliától a Hawaii-szigetekig.”

Ajánlásként álljon itt a hátsó borítóra kiemelt szerkesztúi gondolat: „Az Olvasó kezébe bocsátjuk ezt a könyvet, táplálkozzék belőle. Gondolkodjék el a maga, családja, nemzete múltján, kutasson fel, őrizzen meg és adjon tovább tárgyi emlékeket, írott és képi forrásokat, szellemi hagyományokat a maguk és utódaik gyarapodására.”

Sokszor hangos szóval bírálták a székelyföldi értelmiségieket, hogy a Kökösi-hídnál nem látnak tovább. A Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete sikeresen elindított, és sikeresen folytatott projektjével cáfolja ezt az elsietett és felületes megállapítást: időben és térben is messzelátó, messzeható vállalkozásba fogott.

(Kép forrása: Léphaft Pál)