Ha a címben szereplő kérdésre szeretnénk válaszolni, akkor a múltba révedve, azt mondhatjuk, hogy értékes, a jövőbe nézve pedig azt, hogy kérdéses.

Május 24-én lesz hat éve annak, hogy Székelyudvarhely felnőtt férfi kézilabdacsapata elhódította az EHF Challenge-kupát. Az akkori lehetőségeket alapul véve, talán nem tévedés azt mondani, hogy ez volt a klub számára a non plus ultra, a csúcs, ahonnan minden út lefele vezet, mert ennél feljebb már tényleg nincs hova. Avagy lett volna hova, de ahhoz komoly változásokat kellett volna eszközölni.

A jelenlegi helyzetet tekintve már tévedés lenne azt mondani, hogy ennél nincs lejjebb, de hogy ez mégse történjen meg, ahhoz ez esetben is komoly változásokat kellene eszközölni. Ugyanis pillanatnyilag a Szejke SK felnőtt csapatánál uralkodó csendnél csak a bizonytalanság nagyobb. És ez nem jó. Sem a játékosoknak, sem a klubvezetőségnek, sem a támogató önkormányzatnak, ahogy a sikerekre kiéhezett szurkolóknak sem.

Az udvarhelyi kézilabda újkorának ragyogó csillaga akkor hullott le, amikor Verestóy Attila 2018. januárjában bekövetkezett tragikus halálával a Székelyudvarhely Kézilabda Club (SZKC) nemcsak alapítóját és elnökét, de fő támogatóját is elvesztette. Néhány nappal később a klub vezetősége bejelentette: nincs tovább. Bár állítólag voltak kísérletek a bajnoki címért harcoló klub megmentésére, sem a megye, sem a város, sem a korábbi támogatók nem tudták, vagy talán nem is nagyon akarták megmenteni, tovább vinni a néhai szenátor örökségét. A klub mögött álló közel száz kisebb-nagyobb támogató az akkori szóbeszéd szerint azért nem volt hajlandó továbbra is kiállni a klub mellett, mert a korábbi szponzorpénzeket nem épp a legtisztességesebb eszközökkel sajtolták ki belőlük. Könnyen lehet, hogy ez csak mendemonda, ugyanakkor kézenfekvő magyarázat a korábbi szponzorok tömeges távolmaradására.

A jó hírre szerencsére nem kellett sokat várni, 2018 nyarán maga a polgármester jelentette be, hogy Szejke SK névvel új kézilabdaklubot hoztak létre, melynek felnőtt csapata el is indul a másodosztályban, hogy a második idénytől már a feljutás legyen a célja. Udvarhelyi neveltetésű kézisek jöttek haza külföldről, hogy segítsék a csapatot, és valóban a második idény végéhez közeledve toronymagasan vezették a másodosztályt. De közbeszólt a járvány, a klub anyagi gondokkal küszködött, így el sem utaztak a feljutási tornára. „Nem baj, majd jövőre!” – biztatták a fiúkat. És eljött a jövő is, a csapat nemrég simán kiharcolta a feljutást, az örömmámor elmúlása után azonban most ott tartanak, hogy gőzük sincs arról, mi lesz velük a jövőben. Pénz nincs, ha ma sem kapnak fizetést, akkor már két hónapos lesz a bérek elmaradása. (Korábban „önkéntesen” vállalták a fizetésük 10 százalékos csökkentését, hogy valahogy kihúzzák a szezont.)

A klubnál nagy a bizonytalanság. Nem tudni lesz-e elég pénz, hogy elinduljanak az élvonalban. Szóba került, hogy lemondanak erről a jogról és maradnak a másodosztályban, kérdés, hogy lehet-e őket még motiválni bármivel is, hogy harmadszor is elölről kezdjék. Felmerült az ötlet, hogy mentőövként a sportminisztérium átvenné a csapatot, de erre csak jövő ősztől kerülhet sor. És addig mi lesz? Ráadásul az átvételhez a minisztériumnak új klubot kell alapítania, jogutódlásról nem lehet szó, tehát akkor negyedszer is neki kell futni a feljutásnak? És kivel? Kikkel? Milyen pénzből? És milyen ígéretekkel? Ki fog még hinni a krónikus ígérgetőknek?

A játékosok legtöbbjének hamarosan lejár a szerződése, nem valószínű, hogy Udvarhelyen képzelik el jövőjüket, főleg nem a jelenlegi körülmények között. Hibáztatni sem lehet őket, hisz messzemenően megtették azt, amit elvártak/elvártunk tőlük. De ha ősztől nem élvezhetik munkájuk gyümölcsét, ha nem indulhatnak az élvonalban, akkor nyugodtan kijelenthetik, nem érdemli meg őket a város. Pontosabban azok, akik azt vallják magukról, hogy „közös küldetésük a város”.

Az udvarhelyi sportcsarnok belső falán egy hatalmas fénykép látható, rajta az egykori SZKC örömittas játékosaival, amint magasba emelik a klub legértékesebb serlegét, a Challenge-kupát. Alatta a következő motivációs szöveg olvasható: „Aki a múltat nem becsüli, a jövőjét nem érdemli”.

Szóval tényleg szeretném tudni: mennyit ér a kézilabda, ha udvarhelyi?