Tizenkilenc éves pályafutás után Simona Halep elköszönt az aktív versenysporttól. Döntése tiszteletre méltó, még akkor vonult vissza, amikor a görcsös nyerni akarás vagy a pánikszerű sikerhajhászás nem árnyékolta be eddigi karrierjét: igazi bajnokként tudta, mikor kell abbahagyni. A búcsú bejelentése után egy nappal Gheorghe Hagi elfújta a tortán a hatvanas gyertyát, miközben a klubtársak és a Farul játékosai megtapsolták az edzőként és sportmenedzserként működő egykori sztárfocist. Halep meg Hagi egyaránt a romániai sportélet ikonikus figurái… és mindketten arománok. Ez utóbbi részletet nem szokták gyakran említeni sajtóban, sporttörténeti szövegekben. Legfeljebb diszkrét utalás történik arra, hogy „machidon” eredetűek. Pedig jottányit sem csorbít sem az egyéni nimbuszon, sem az ország büszkeségén. Főleg hogy az arománok hozzájárulása itt nem áll le (és bőven továbbgondolok annál, hogy Gigi Becali is aromán).

A sportnál maradva: Ianis Zicu, Cristian Gațu, Simona Amânar, Elisabeta Samara, mint élvonalbeli képviselők, de irodalomban, művészetben, tudományokban is: Toma Caragiu, Ion Caramitru, Gellu Naum, Constantin Noica, Stere Gulea, Camil Ressu, Dumitru Caracostea, Ovidiu Papadima, Șerban Papacostea…

Politikusokból sincs hiány, itt érdekes módon az arománok (vagy csak az aromán eredetüket nem titkolók) voltak olykor a leghazafibbak: Gozsdu Eleket, mint az erdélyi románság felemelkedéséért kiálló ügyvédet talán nem kell bővebben bemutatni, de a Nagy Egyesülésben is fontos szerepet vállaló Pantelimon Halippa figurája is érdekes. Sokan, azt is mondhatnánk, túlreprezentált arányban jelennek meg arománok a két világháború közötti vasgárdista-legionárius mozgalmakban, sőt jelentős kormányzati szerepet is vállalnak némelyek: Transznisztria katonai kormányzója, Gheorghe Alexianu, Alexandru Ghica, a Siguranța első embere, vagy Constantin Maimuca, az egyik helyettes.

Az arománok meghatározó szerepet játszottak a dél-dobrudzsai betelepítési (és elrománosító) politika 1914–1941 közötti megvalósításában. A Kvadriláter Bulgáriának való visszaadásakor jó részük lakosságcsere révén megint költözni kényszerült. Jelenleg hivatalosan el nem ismert kisebbségét képezik Romániának. Identitásuk valóban rétegzett, ebből adódik, hogy egyesek elfogadják a románsághoz való tartozást, mindössze dialektusként tekintenek anyanyelvükre, a másik tábor önálló közösségként tételezi magát, több ízben nyíltan követelték is a hatóságoktól az ilyen jellegű elismerést, de eddig mindössze a nyelvük opcionális tantárgyként való oktatására bólintott rá Bukarest. Létszámuk a becslések szerint igen tág intervallumban váltakozik: a majdnem 30 ezer és a 200 ezer között.

Valójában ez a cikk nem szándékol történelemórás táblavázlatként valamilyen ismeretterjesztő szerepet felvállalni, csupán jelzés, hogy miként hallgatjuk el a sokszínűséget, mulasztással, félhangos mormogással, vagy pusztán kényelemből fakadó nonsalansszal.

(Nyitókép: Simona Halep Instagram oldala)