A legfelső bíróság procedurális okokból ismét visszautalta az ügyészségnek a forradalom, vagyis Iliescu és társai perét. Teszik-veszik az aktákat a román igazságszolgáltatásban. Arra várnak, hogy Iliescu exelnök törvényszéki tárgyalás és ítélet nélkül meghalhasson. Iliescu sok munkát ad az aktatologatóknak: egyáltalán nem siet meghalni.

A Ceaușescu diktatúra hosszú évei alatt sem sietett, nem lépett, nem kockáztatott. Kényelmesen megvárta míg a történelem tálcán kínálja fel számára a hatalmat, és mikor ez végül megtörtént, nem zavarta, hogy mennyire megkésett, de annál édesebb volt számára a rehabilitáció! És a hatalom megszerzéséhez semmi sem volt neki drága...

Amennyiben Iliescu, Ceaușescu sok éves kebelbarátjából lett kegyvesztettként a múlt század 70-es, 80-as éveiben fellázad és a kommunista diktátor hatalmát sikeresen megpuccsolva néhány ezer honpolgár életét föláldozza a cél érdekében, biztosan nem ítéli el a történelem, valódi hős lett volna belőle. Egy győzedelmes reformkommunista! De ő nem lázadt, csendben meghúzta magát és miután kiesett gazdája kegyeiből, kegyvesztettként is jól élt míg népe fázott és éhezett. Ismerve habitusát, egész biztos szövögette a hálóját és sokat fantáziált. Aztán eljött az ő órája!

Mikor Közép- és Kelet-Európában a komcsi diktátorok szép sorjában már mindenütt megbuktak – az elszigetelt ország persze ezt nem tudta – Iliescu és segítői végre a tettek mezejére léptek. Ma már közhely, hogy Iliescu Ceaușescut megpuccsolta, pedig az igazság, hogy Iliescu nem Ceausescut, de az ellene kitört forradalmat puccsolta meg! Ez volt Románia tragédiája.

Egyetemista voltam Temesváron, 1988 őszével megkezdődően. Gyakran jártam Tőkés Lászlóhoz, ott voltam a „Máriánál” a forradalom első szál gyertyájától megkezdve, majd részt vettem a temesvári forradalom napjaiban. Ott és akkor forradalom volt! Iliescuék felhasználták Tőkést és felhasználtak minket is, terveikhez kihasználták a temesvári szikrát. Gátlástalanul és cinikusan visszaéltek a sok évig elnyomott nép szabadságvágyával. „Forradalmi” akciójukat hitelesítendő kellettek az áldozatok. Terroristákkal riogattak, pedig ők voltak a terroristák. A kialakult káoszban könnyű dolguk volt, játszottak az emberek és az ország sorsával, és meghackelték a forradalmat.

A megkésett, hatalomvágyó reformkommunista hozta komcsi formáját és hosszú uralma alatt megakasztotta az ország fejlődését, Románia évekig a civilizált világ szégyene volt. Ezt sajnos még ma is nagyon kevesen mondják ki tisztán és érthetően. Hiába teszik-veszik az aktáit, neki már nem a földi igazságszolgáltatással van dolga. Ahhoz már túl késő. Szomorú történelmi példa ő arra, hogy egy talán jobb sorsra érdemes ember, hogyan tesz tönkre egy jobb sorsra érdemes országot. Emlékszünk még, uralmának évei alatt mennyit emlegették a bizakodók, hogy Romániának Iliescu kellett az átmenethez, mert az ország nem volt a demokráciára és a szabadságra felkészülve. Egy ilyen átmeneti, hibrid figura kellett tehát, fél lábbal a kommunizmusban, másik féllel a demokráciában, mert ki tudja, mi lett volna velünk nélküle? Világvége?

Ez csak ürügy volt, olcsó kifogás! Marosvásárhely Fekete Márciusa, a bukaresti, egyetem téri „golanok” leverése, a bányászjárások szégyentelen megszervezése, majd a bányászcsürhe „honpolgári kötelességtudatának” – értsd ez alatt, az egyetemisták és az ellenzék terrorizálását, agyonverését – Iliescu általi nyilvános megköszönése mind-mind elmaradhatott volna. Akik akkor Iliescuval az élen átvették a hatalmat, nem ismertek jobb módszert a terrornál. Félreértés ne essék, jól tudjuk, hogy a forradalmak a terrort alkalmazzák, de a régi rezsim képviselőivel való leszámolásra, míg Iliescuék eltérített, hamis forradalma a régi rezsim képviselőinek az átmentését szolgálta! Hatalmi vákuumot teremtettek, hogy aztán régi-új „káderekkel” gyorsan betölthessék azt. És mi sikítottunk az örömtől, mikor a diktátort és akadémikus nejét a falhoz állították! Mert valóban megérdemelték. És mert akkor mi még nem tudtuk, hogy ez mit jelent?

A „forradalomkor” Iliescu és társai visszaéltek a nép természetes szabadságvágyával. Ugyanúgy, ahogyan már annyi éve az igazságszolgáltatás él vissza és űz gúnyt a társadalom igazságosságra való törekvéséből. Hamis, önféltő kegyeletből futni hagyták, futni hagyják az annyi áldozatért felelős személyeket. A régi rezsim túlélő relikviáinak a kegyeltje még ma is Iliescu, a megbecsült ellenforradalmár…

(Nyitókép: Agerpres)