Nincs könnyű helyzetben Ilie Bolojan. A PNL elnökének népszerűsége elsősorban azok körében emelkedett az egekbe, akik az USR mellett, benne vélték felfedezni a PSD elleni harc rendíthetetlen vezérét. A romániai szavazók egy tekintélyes részének az 1990-es bukaresti bányászjárás óta a Ion Iliescu féle párt - amely jelenleg a PSD nevet viseli - legyőzése, de leginkább megsemmisítése a legfőbb politikai cél. Számukra szinte mindegy a PSD-vel szemben álló formáció, szövetség neve, ideológiája, vezetősége, a lényeg a PSD-ellenesség, mint célkitűzés. 

Ilie Bolojan a májusi parlamenti megbuktatása után olyan offenzívát indított a PSD ellen, amely Traian Băsescu legjobb napjait idézte. Motivációnak elég volt neki a koalíciós hátbaszúrás. A PSD és az AUR sikeres bizalmatlansági indítványáig Bolojannak, de a PNL-nek sem volt problémája a PSD-vel, az addigi viták inkább műbalhék voltak, mint valós szembenállás. A PNL-elnök viszont olyan hévvel vetette bele magát a PSD elleni harcba, hogy pillanatok alatt hőssé vált USR-s körökben és a liberális párti szavazók keménymagjában. 

Ezt a jól felépített politikai profilt éri súlyos seb azzal, hogy Ilie Bolojan vezérletével szavazzák meg a PNL-s képviselők és szenátorok azt a kormányt, amelynek tizenegy szociáldemokrata minisztere van. A liberális pártelnök nem jószántából vagy valamiféle hátsó megegyezés által előidézett pálfordulás miatt döntött így. Tisztában volt vele, hogy az ügyvivő kormányzati státusz mostantól már nemcsak a végrehajtó hatalmat bénítja meg, hanem az országot is. Azaz, a politikai és gazdasági zsákutca végébe érkezett a teljes jogkörök hiányában megbénult Bolojan-kabinet. Ezt viszont nagyon nem így értékeli a Bolojanért rajongók többsége. Ők kapitulációt látnak, a PNL áruló lett, ellentében az USR-vel, amely „gerincesen” kitartó PSD-ellenességben.  

Pedig Bolojannak nagy tervei vannak. Ő akar az ellenzék vezére lenni, aki egy olyan választási szövetség élére állhat 2028-ban, amely az USR mellett a többi, kisebb progresszista pártot is felöleli. Fő céltáblájuk nem az AUR lenne, hanem a „vörös pestis”, a PSD. Létjogosultsága lehetne egy ilyen kezdeményezésnek, csak előbb a PNL-n belüli sorokat kellene rendezni. Ezek a sorok viszont nagyon összekuszálódnak Bolojan ellenzékbe vonulásával.

Amikor egy politikus elveszti a miniszterelnöki pozíciót, két szempontból is nehéz helyzetbe kerül. Egyrészt úgy kellene újjáépítenie magát, hogy az új szerepkörben is bizalmat kapjon, másrészt le kell győznie a párton belül hirtelen hangossá vált kritikusokat, a „vérszagra” gyülekezőket. A beígért kemény ellenzéki szerep a PSD-vel szemben azért sem lesz egyszerű a PNL-nek, mert a miniszterelnöknek nincs köze a szociáldemokratákhoz, márpedig a kormányt ért támadások elsőorban rajta csapódnak majd le. 

A román demokráciának - ha van még ilyen - jót tesz az új felállás. A Niculescu-kabinet leghangosabb ellenzéke a PNL és az USR lesz, s nem az AUR. Simionék mellett két év alatt kialakulhat egy másik alternatíva a hatalommal szemben. Ehhez az is kellene, hogy Bolojant a többség már ne a megszorító politikával azonosítsa. Ha egyáltalán túléli pártelnökként Bolojan a most következő nagy váltást.