A múlt héten a Welt külpolitikai szakértője részletesen beszámolt Stoltenberg NATO főtitkár egyik csoportfőnökének, Stian Jenssennek (képünkön) egy norvég lapban megjelent „botrányos” kijelentéseiről és azok visszhangjáról. („Das heikle Deutschland-Szeairio für die Ukraina”, azaz „A kényes Németország-szcenárió Ukrajna számára”.) Jenssen egy alku lehetőségét vetette fel, mely szerint ha Ukrajna feladja az oroszok által eddig elfoglalt területeit, de ellentételezésként felvételt nyerhet a NATO-ba, megnyílhat a lehetőség a béketárgyalások megkezdéséhez. Igaz, azt is hozzátette, hogy a lehetőség elfogadása kizárólag a szemben álló feleken, főként az ukránokon múlik. „Én sem állítom, hogy ennek így kell lennie. Csak annyit akartam mondani, hogy ez az egyik kézenfekvő lehetőség.”

Az ötlet a háborús esélyek pillanatnyi állásánál megalapozottnak is tűnhetett. Legalábbis józan mérlegelés szerint…

A felvetést az ukrán politikusok azonban – amint az várható is volt – dühödten elutasították. „Területeket feladni egy NATO védőernyőért? Ez nevetséges.” – háborodott föl Mihajlo Podolják Zelenszkij elnöki tanácsadója a Twitteren – „Gyilkosokat nem kellene efféle eszement javaslatokkal bátorítani.” – tette még hozzá. Később maga Zelenszkij is kijelentette, hogy semmit nem hajlandó feladni eredeti célkitűzéseiből.

Az oroszok viszont elégtétellel nyugtázták a felvetést, de ugyanakkor olyan újabb feltételeket támasztottak, melyek az ukrán fél számára a javaslatot végképp elfogadhatatlanná tehették. Medvegyev, Putyin megmondóembere s egyben az orosz Nemzetbiztonsági Tanács alelnöke úgy vélte, hogy a NATO Ukrajnának a béke fejében Kijevet, az első orosz állam (Rusz) egykori fővárosát is át kellene adnia Oroszországnak. S még ekkor is csak a semlegességre lehetnének esélyei.

A NATO ekkor újabb, ezúttal hivatalos nyilatkozatban kötelezte el magát Ukrajna mellett: „Mi továbbra is következetesen támogatjuk az ukrán törekvéseket, egészen addig, ameddig Ukrajna ragaszkodik hozzájuk. A cél az, hogy igazságos és tartós béke születhessen.” A Jenssen-féle ötlet csak egyike volt a lehetséges megoldásoknak. S akként meglehetősen felületes. Csak akkor lehet szó ilyesmiről, ha mindkét fél végképp belefárad a küzdelmekbe. Egyelőre tehát még nem időszerű.

Clemens Wergin inkább azt a kérdést feszegeti, hogy melyek lennének a jensseni ötlet előnyei és hátrányai?

Az legfontosabb előny – a vérontás befejezésétől eltekintve – szerinte az lehetne, hogy Ukrajna NATO-tagsága az újabb háborút elkerülhetővé tenné. Az óriási hátrány viszont az, hogy egy ilyen békekötés legitimálhatná az Ukrajna elleni agresszió minden törvénytelenségét. Oroszország ugyanis Ukrajna megtámadásakor a nemzetközi békerendszer alapjai ellen is támadást intézett. Minden, e pillanatban érvényes nemzetközi szerződést alapjaiban kérdőjelezett meg. Kérdéses, hogy ezt a merényletet a nemzetközi közösség egyáltalán elfogadhatja-e? (Arról Wergin sem tesz említést, hogy ugyanezt Szerbiában – az emberi jogok ellen elkövetett atrocitásokra hivatkozva – az Amerikai Egyesült Államok is megtette.) Az is hátránya a javaslatnak, hogy Németország csak akkor helyeselhetné Ukrajna NATO-felvételét, ha Ukrajna távlatilag feladná az oroszok által elfoglalt területekre támasztott igényét. Enélkül Ukrajna felvétele a NATO tagság alapszabályaiba ütközne, hiszen Ukrajna a NATO egészét beleránthatná egy esetleges konfliktusba. A felvetés német szempontból azért is elfogadhatatlan, mert Oroszország az agresszióért mintegy „cserébe” még területeket is kaphatna, ami újabb törvénytelenségekre is bátoríthatná. Az európai határok újabb tologatása önmagában is veszedelmes precedenst jelenthetne. Arról nem is beszélve, hogy a felvetés támogatása bármely ukrán kormány szempontjából öngyilkossággal érhetne fel. (Akárcsak egykor számunkra a trianoni béke. Igaz, mi „magánháború” nélkül is kibírtuk.)

Egy efféle békéből Wergin szerint csak a megbízhatatlan Törökország és Orbán Viktor oroszpárti Magyarországa húzhatna hasznot. Ami Magyarországot illeti, sem azt nem részletezi, hogy miben áll annak „oroszpártisága”, sem azt, hogy melyek azok a hasznok, melynek a béke nyomán – bármin alapulna is az – ne lehetne részese minden más európai állam is. Ugyanúgy, mint Magyarország…

Wergin szerint azonban létezhetne egy másik megvalósíthatónak tűnő megoldás is, mely nem teremtene veszedelmes precedenseket. Ez a Német Szövetségi Köztársaság modellje. „Ez a béke ugyanazon az egyezségen alapulna melyet a NATO a Szövetségi Köztársasággal 1955-ben megkötött.” – írja. Tehát Németország lehetne a mintapéldája egy ilyen szerződésnek. Németországot ugyanis a NATO úgy vette fel tagjai közé, hogy annak továbbra is megoldatlan területi problémái voltak. A Szövetségi Köztársaság alkotmánya továbbra is tartalmazta a kelet-német területekre vonatkozó igényt.

Ennek az utóbbi variánsnak a lehetőségét Angela Stent Orosz- és Németországszakértő a New York Times-ban is felvetette. „Néhány évvel a Szövetségi Köztársaság NATO felvétele előtt – írta – Sztálin is fölajánlotta Németország újraegyesítésének lehetőségét, azzal a feltétellel, hogy az ország semleges marad. Akkortájt senkinek sem fordult meg a fejében, hogy az újraegyesítés tilalmát Nyugat-Németország NATO-tagságának feltételévé tegye.” Eszerint sem az ukrán területeknek az ukrán semlegesség fejében való feladása, sem a területi igényeket fenntartó Ukrajna NATO felvétele nem bizonyulna precedens nélkülinek. A béke lehetősége tehát a szembenálló felek józansága esetén nem sérthetné végzetesen az európai érdekeket.

Az ukrán dühkitörések és az orosz telhetetlenség nyomán azonban a felvetés maga vált – legalábbis egyelőre – illuzórikussá. Maga Jenssen is kénytelen volt visszalépni. „Javaslatom csak arról szólt volna, hogy egy átfogóbb diskurzus indulhasson el Ukrajna jövőbeli esélyeiről, de nézeteimet nem szabadott volna ebben a formában nyilvánosságra hoznom. Hiba volt.”

Ezzel a dolog le is zárult. Vagyis éppen a voltaképpeni diskurzus maradt el. Helyette a konfliktus látszik kiszélesedni. Ukrajna immár megkaphatja azokat a F-16-os repülőgépeket (a hírek szerint hatvanat), melyek – ha hadseregének valamiféle végső győzelméhez nem is – de a konfliktus további eszkalációjához elvezethetnek. Lesz még néhány százezer vagy akár millió újabb halott, s egy mindkét felet felőrlő további pusztítás. Vagy valami ennél is iszonyatosabb…

Az igazi kérdés ma már az lenne, hogy Jenssen „felelőtlen” megszólalásának nem ez volt-e a voltaképpeni célja?

Ha igen, bármily rettenetes is, kétségtelenül sikerrel járt…