Háborúban hallgatnak a múzsák – írta évezredekkel ezelőtt Cicero. Mégis a szomszédságunkban zajló háború okán Szilágyi Domokos verssorai zakatolnak folyton a fejemben:

„délceg egyenruhában sétál körülötted a kibérelt halál
szokd meg hát
szokd meg
mint megszoktad régen a kifényesedett fenekű nadrágot
fakó nyakkendőt kajlácska kalapot
evés közben olvasott újságot
ujjadon a karikagyűrűt
feleséged apró zsörtölődéseit
azt hogy kirúgtak állásodból
s térdig lejártad lábad a mindennapiért
szokd meg mint nappal a fényt éjszaka a sötétséget
a zajt a csöndet az alvást ébrenlétet
pulzusod lüktetését
a hideg vacsorát
s a legborzasztóbb az hogy megszokod”

A legborzasztóbb, hogy megszoktuk a háborút, unottan lapozunk tovább az orosz agresszióról szóló híreken, kapcsolunk más csatornára, ha Ukrajnáról szólnak a hírek. A Kárpáti Igaz Szó tudósításait és jegyzeteit is ritkábban olvassuk.

Hétfői jegyzetében kárpátaljai kollégám, Horváth Sándor olyan nyugtalanító kérdésre próbált válaszolni, amely nem csak a kárpátaljai magyarokat, de az egész világot foglalkoztatja: lesz-e béke?

A világ urai és azok, akik akarva-akaratlan a világ urainak szolgálatába szegődtek militarista törekvéseiknek áldozva fel kisemberek millióinak, ártatlan gyermekek ezreinek életét, hol békét, hol világháborút prófétálnak.

Az ukrán Legfelső Tanács állambiztonsági, védelmi és innovációs bizottságának tagja, Fegyir Veniszlavszkij most a béke közelségét vizionálja – írja Horváth Sándor. Hogy miért jutott az ukrán elöljáró erre a következtetésre? Mert, mint mondja: „Először is: annak ellenére, hogy rengeteg információ érkezik a frontvonalról, én – és nem csak én, hanem a helyzetet elemző katonai szakértők is – azt látjuk, hogy a harci tevékenység gyakorlatilag zsákutcába jutott. Egyik fél sem képes elérni sem stratégiai, sem taktikai sikereket. Folyamatosak a pozíciós harcok, lényegében egy helyben toporgás folyik…”

Zelenszkij elnök korábbi parlamenti megbízottja rámutatott: bizonyos információk szerint Kína, a második világháborúban aratott győzelem ünneplése során, világos üzenetet küldött Oroszországnak arról, hogy be kell fejezni a háborút, és valamilyen, viszonylag tartós békét kell kialakítani a harcoló országok között.

Eközben Donald Trump – ugyanezekből a jelekből – azt olvassa ki, hogy Ukrajna (NATO segítséggel) visszanyerheti elvesztett területeit és Oroszország legyőzhető.

Horváth Sándor úgy véli, arra a kérdésre, hogy véget ér-e Oroszország háborúja Ukrajna ellen 2025-ben, s ha ez tartós békeszerződést jelent, akkor a válasz az, hogy nem.

Ukrán és orosz szempontból is vizsgálja a kérdést a kárpátaljai publicista. Szerinte akármit is állít, Vlagyimir Putyin orosz elnök nem akarja ezt, amennyiben nem tudja olyan szintű ellenőrzés alá hajtani Ukrajnát, ami Kijev és szövetségesei számára elfogadhatatlan. „Putyin főleg abban érdekelt, hogy Oroszország tartós fenyegetés alatt tartsa Ukrajnát és az általa egy szélesebb körű civilizációs konfliktusban agresszornak beállított Nyugatot” – írja.

Ugyanakkor Ukrajna sem akar békemegállapodást, amennyiben az azt jelentené, hogy hivatalosan fel kellene adnia területeit, illetve le kellene mondania Oroszország felelősségre vonásáról az elkövetett háborús bűncselekményekért.

Így Horváth Sándor is úgy véli, igaza lehet Nigel Gould-Davies-nek, a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének vezető munkatársának: „nagyon-nagyon messze vagyunk a háború végétől”.

Reménykedjünk, hogy legalább annyira messze vagyunk a harmadik világégés kezdetétől is.