A nyugati világ egyre több városából, üdülőhelyéről, közszínteréről hallhatjuk, hogy – legtöbbször minden alap nélkül – pánik tör ki, az emberek egymást letapodva (az effélének már halálos áldozatai is voltak) menekülnek a feltételezett terroristatámadások elől. Egyre több nyugati ember hallucinál. A rettegés lassan mindenkin eluralkodik. Nem csak nyaralásainkat mondjuk le, de egy gazdátlanul maradt hátizsák, táska, műanyagzacskó láttán még idehaza is hajlamosak vagyunk pánikba esni.

Ilyenkor aztán állig felfegyverzett rendőrök, terrorelhárítók, tűzszerészek csapatai jelennek meg a helyszínen. A riadóztatás pedig pénzbe, mindig rettenetesen sok pénzbe kerül, hiszen ilyenkor méregdrága technikát, magasan képzett szakembereket kell bevetni. Rendszerint feleslegesen.

Magát a terrorizmust sem sikerült felszámolni, még a világ legterrorisztikusabb államában, Törökországban sem. Erdogan minden terrortámadást követően ökölbeszorított kézzel fenyegeti meg a terroristákat, ígéri nekik a végső leszámolást. De a hírügynökségek e cikk írásának pillanatában is szalagcímekben tudósítanak a legújabb, ötven halálos áldozattal járó merényletről. A merénylő egy egész lakodalmas népet röpített a levegőbe.

A terrorellenes harc sikertelennek látszik. A terroristák azonban, úgy tűnik, elérik céljukat, vagyis a közember megfélemlítését. A Nyugat elkényelmesedett, jólétben és hosszú évtizedek óta tökéletes biztonságban élő lakosságának rettegésben tartását. Sőt, a politikai osztállyal való szembefordítását. Azaz, az amúgy is ezer sebből vérző demokratikus rendszer szétzilálását.

Arról nem is beszélve, hogy a Nyugat a gazdasági nehézségeik ellenére is egyre többet kénytelen költeni a rendőrségre, katonáságra, titkosszolgálatokra. A román sajtó információi szerint a titkosszolgálatok alkalmazottainak száma még minálunk is csillagászati magasságokba ugrott. Ceauşescu retteget és – az antidemokratizmus elrettentő példájaként emlegetett – Securitatejának még tizennégyezer alkalmazottja volt. A mai demokratikus titkosszolgálatok már nyolcvanezer szakembert tartanak el. Egy olyan államban, melyben a fiatalok jelentős része Nyugaton kényszerült munkát vállalni, a hazai nyugdíjakat pedig már hosszú évek óta csupán nemzetközi pénzintézetek által folyósított hitelekből tudjuk fizetni.

Magyarország is háromezer új rendőrrel erősíti a határőrizetet. S feltehetően a magyar titkosszolgálatok is izmosodnak, hiszen a terrorveszélyt Magyarországon is el kell hárítani.

A ténylegesen fenyegetett nyugati államokban, Franciaországban, Belgiumban, Németországban, Angliában a biztonsági rendszer „felfejlesztése” feltehetőleg még nagyobb mérvű. Mindez iszonyatosan sokba kerül. Ezekből a pénzekből korszerű oktatási és egészségügyi rendszereket, kutatóintézeteket, kulturális alapítványokat lehetne fenntartani. A társadalom leghátrányosabb helyzetű rétegeit is integrálhatnók az oktatásba, a felzárkóztatás bonyolult folyamataiba. Millióknak lehetne hasznos tevékenységekre szakosodott munkahelyeket teremteni.

Ehelyett jól fizetett emberek tömegei hallgatnak le, figyelnek meg, biztosítanak és védelmeznek – jobbára kiismerhetetlen veszedelmek ellen. Vaklármákra mozgósítanak ezreket. Látványos riadóztatásokkal forgatják fel a normális életvitelünket. Sorolhatnám.

A terroristák valóban elérték minden céljukat. Sikerült felforgatniuk az életünket, sőt a jövőt tekintve szerfelett kockázatos, mert gazdasági szempontból fenntarthatatlan vállalkozásokba hajszolniuk bennünket.

A józan ész azt diktálná, hogy elgondolkozzunk rajta: vajon nem tévutakon járunk-e? Vajon valakik nem az orrunknál fogva vezetnek-e bennünket? Akárcsak magukat a terroristákat. Az efféle kérdésfelvetéseknek azonban nem sok jele van. Sajnos.