Nagy terveknek az eddigi román kormányok nem voltak hiányában. És mivel ezek a „nagy tervek” soha sem – vagy alig – valósultak meg, az újabb kormányoknak nem kellett újabb terveken gondolkodniuk. Volt idejük egybeken törni a fejüket…

A külföldi vállalkozók azonban már inkább elgondolkodtak azon, miért nem valósulnak meg Romániában a „nagy tervek”. És persze nyomban rájöttek, hogy nagyészt a korrupció – kisebb részt a bürokrácia – miatt, és azon is eltöprengtek, hogy érdemes-e ilyen körülmények között beruházni még Romániába.

A válaszuk igen vagy nem helyett ez volt: nemigen. Így aztán érthető módon csökkennek a romániai beruházások. Ez év első negyedében az országba érkezett külföldi tőke – a Központi Statisztikai Intézet „rejtjelezésében”: bruttó álló tőke – alig több mint két százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest. (A fogyasztás viszont közel 8,5 százalékkal emelkedett.)

Voltak évek, amikor a külföldi beruházások valósággal szárnyat kaptak Romániában, 2008-ban 177 milliárd lej érkezett az országba. Ettől a számtól jelenleg még abszolút értékben is igen távol állunk, és akkor még nem vettük figyelembe a nemzeti valuta időközbeni romlását.

Beruházások – pénz – hiányában nincsenek autópályáink, vannak viszont kövezett útjaink (amelyekért szintén matricát kell váltani), de még azokon is gyorsabb közlekedés, mint például vasúton. A Romániai Autópályák és Országutak Országos Társasága számára 2016-ra beruházott összegnek – csaknem négy és félmilliárd lejnek – csupán tíz százalékát sikerült elkölteni az első hat hónapban.

Az egészségügyi rendszerbe a lélek is csak hálni jár, az orvosok szabadságuk alatt már nem utaznak külföldre, hanem nyaralni külföldről járnak haza, és sokhelyütt már bátor az a szülő, aki elengedi gyermekét a romos iskolákba.

Ami pedig már az 1900-as éveket idézi: Romániában a csatornázás csak a lakóházak negyvennyolc százalékára terjed ki, miközben a nyugat-európai államokban az átlag kilencvenkilenc százalék. Igaz, 2006-ban Romániában ez a szám még csak negyvenkét százalék volt. Tíz év alatt év hat százalék, nem semmi – ebben az ütemben száztíz év sem kell ahhoz, hogy elérjük az uniós szintet.

A romániai bürokráciára, de főleg korrupcióra való tekintettel korábban felmerült az ötlete annak, hogy külföldi menedzsereket állítanak az állami vállalatok élére. Nos, ez a törekvés (pontosabban törekvésnek álcázott semmittevés) is kudarccal zárult. A külföldről behozott és a csúszópénzek rendszerével megbékélni nem tudó menedzsereket leváltották, vagy azok maguktól távoztak, ritka esetben rájuk is átragadt román kollégáik rossz szokása.

Az állami vállalatok élén egyébként Romániában nem szívesen látnak idegen vezetőt. A fizetések, egyéb juttatások itt ugyanis igencsak nagyok – legtöbb esetben a miniszterét, a kormányfőét vagy az államelnökét is meghaladják, a hazai elv pedig a következő: hadd lopjanak inkább a mieink.

A kormányüléseken nem annyira tervek, programok konkrét megvalósításáról esik szó, inkább arról folyik parázs vita, hány könyvet írjanak a börtönökben az elítéltek. Igazából egyet sem. Vagy akár írhatnak is, mondjuk bűnügyi regényeket (van rá tapasztalatuk), amelyekből az adóhatóság rájöhetne mondjuk körmönfont módszereikre. De még így sem tudom elképzelni, hogy „remekműveik” miképpen járulhatnak hozzá az eltulajdonított milliók visszaszerzéséhez – így tehát ne járuljon hozzá a letöltendő büntetés csökkentéséhez sem.

Konkrét cselekvés helyett a romániai kormányok – a jelenlegi technokrata is – szüntelenül stratégiai elképzeléseket, évtizedeket átfogó programokat dolgoznak ki; mintha megfeledkeznének arról, hogy testületüket végrehajtó szervnek hívják.