Hogy hülyének vagyunk nézve, ebben semmi új nincs, sőt elég az internetes nyilvánosságot kicsit figyelni, hogy nagyjából egyetértsünk a manipulátorokkal, nem is érdemlünk mást. Mindeközben, el kell ismernünk, újabb és újabb magaslatokat hódít meg az átverés művészete, nyilván nem kis hasznot hajtva a… (behelyettesíthető ízlés szerint bárki és bármi).

Budapesten fél évszázadnyi használat után szétrozsdásodott, elavult, megkopott a metró, halaszhatatlanná vált a felújítás. Az európai szabványoknak megfelelően versenykiírás (tender) – amelyben látszólag az olcsóbb megoldás, a vasúti kocsik felújítása – mellett döntött a város vezetése. Egy észt meg egy orosz ajánlat érkezett, az észtet valami formai indok alapján kizárták, nyert az orosz, amiben lehet ráció, hiszen ők építették az eredeti metrót, csak tudják, hol romlik, hol kell hozzányúlni. És a rozsdaragyás ócskavas kocsikat kihúzták Oroszországba, s most érkezett vissza az első felújított szerelvény.

Vadonatúj, hófehér, csudaszép, csilivili.

Kezdjük azzal, hogy nem is hasonlít a régire. Semmiben. Szakértővel átvizsgáltatták, aki szerint egy ajtó meg egy légtartály talán az eredetiből származik, de ez sem biztos. A filozófiai mélységű kérdés először az, hogy meddig számít eredetinek valami, s mikortól beszélünk új entitásról. Klasszikus orosz (szovjet) példa az Auróra cirkáló, amely a történelmi ágyúlövés leadása pillanatában selejtezésre ítélt, kimustrált ladik volt, majd minden alkatrészének kicserélése folytán egyre fényesedett, és hordozta az eszmét, a legújabb kor eljövetelét.

Van magyar példa is, Mikszáth regényében, a Szent Péter esernyőjében a hívek egyik évben kicserélik az esernyő vásznát, a következőben az elöregedett szerkezetét, de az közben nem veszti el csodatévő kegytárgy jellegét.

Itt most az az érdeklődésünk tárgya, hogy az oroszok (és magyar partnereik) ezt előre megumbuldálták, s jól kikerülték a szigorú nemzetközi előírásokat, vagy teljesen rendjén való, hogy húsz-harminc évvel ezelőtti technikai színvonalú termékeket kapunk a kisebb pénzért, és mindenki jól jár. Vagy az egyik fél nagyon átbalalajkázta a másikat. Egy nyílt közbeszerzésen nem tudnák az oroszok eladni, mert relatíve magas áron kínálnak elavult technikát, s a magyar fél sem tudna ilyet venni, mert ár-érték arányban messze jobbat kénytelen beszerezni a nyugati konkurenciától, ha piaci verseny van.

Beszélik azt is, hogy ez az oroszokkal kötött üzleteknek csak egy kis leágazása, a Paks2 beruházás egyik mellékfeltétele, lesznek még helikopterek meg egyebek, és esetleg úgy tudunk fizetni, hogy kikerüljük az EU-embargót, amivel a Krím annektálása miatt büntetik Putyint…

Innen fogva már pártpolitikai kérdéssé egyszerűsíthető az ügy. Kinek hiszünk: a mindent kritizálóknak, akik szerint a kormánykorrupció újabb szagos virága bukkan elő a metróalagút homályából, avagy kicsiny kompország kénytelen zseniálisan ügyeskedni a két érdekszféra határán.

A kérdés továbbra is: ki lett itt becsapva, átverve, hülyének nézve.