Helyezkedések a parlamentben – Nagy a nyomás a PSD-n, kivár az RMDSZ
Nicușor Dan jövő héten jelentheti be a miniszterelnök-jelölt nevét. Az államfő konzultációi után egy kisebbségi vagy technokrata kormányzati formula tűnik a legvalószínűbbnek. Az elemzők szerint egyre nagyobb nyomás nehezedik a PSD-re, hogy vállalja a kormányzást.
Mivel klasszikus felállásban szinte lehetetlennek tűnik stabil parlamenti többséget kialakítani, fókuszba kerülnek azok a képviselők, akik korábban faképnél hagyták azokat a pártokat, amelyek listáján bejutottak a törvényhozásba, vagy hajlandók a pártvezetés által megszabott vonaltól eltérően szavazni.
.jpg)
Ilie Bolojan miniszterelnök is arról beszélt szerdán, hogy az időközben függetlenné vált honatyák döntő szerepet játszhatnak a jövőbeli kormány megalakításában, lévén szó a parlament megválasztott tagjainak mintegy tíz százalékáról. Jelenleg a PSD igyekszik megszerezni ennek a csoportnak a támogatását. Sorin Grindeanu szociáldemokrata elnök „derék embereknek” nevezte azokat a függetleneket, akik megszavazták a bizalmatlansági indítványt.
„A tárgyalások után fennmaradt patthelyzet egyre inkább reflektorfénybe helyezi a PSD-t. A pártot fokozatosan egy kabinet megalakítása és a többség megtalálása felé terelik, még akkor is, ha jelenleg nincs meg a szükséges szavazatszáma. Nőtt az elvárás, hogy a PSD vegye át a kezdeményezést, és a pártból is érkeztek ilyen irányú üzenetek. Innen erednek azok a számítások is, amelyeket mindenki ennek a nagy létszámú független parlamenti csoporthoz köt” - nyilatkozta Cristian Andrei politikai elemző az Adevărulnak. Hozzátette: bármilyen kormányzati változat csak „kényszermegoldás” lesz, összegyűjtött szavazatokkal.
Kapcsolódó
Az elemző szerint a legnagyobb kérdés most az, hogy a PSD inkább egy technokrata miniszterelnök támogatását választja a kormányzás politikai költségeinek elkerülése végett, vagy magára vállalja a végrehajtó hatalom vezetését.„Ami most még kérdéses, az az, hogy a PSD szeretne-e egy technokrata mögé rejtőzni, hogy ne neki kelljen viselnie a társadalmi és politikai feszültségek következményeit, vagy vállalja a miniszterelnöki posztot; illetve hogy Nicușor Dan akar-e egy saját maga által kiválasztott miniszterelnököt és ilyen módon ellenőrzést gyakorolni a Victoria-palota felett” – mondta Cristian Andrei.
Sergiu Mișcoiu politikai elemző szerint a bizalmatlansági indítvány elfogadása után azonnal felerősödött a parlamenti átigazolások hulláma. Mint mondta, a képviselők egyéni alapon újratárgyalják pozícióikat, és olyan nagy pártok felé orientálódnak, mint a PNL vagy a PSD, de az újonnan létrejött mikropártok felé is, amelyek a POT és az SOS Románia pártok körül alakultak ki. Mișcoiu úgy látja, az átigazolásoknak a végső célja előnyök megszerzése egy esetleges, PSD által irányított kormány támogatásán keresztül. „A romániai átmeneti időszakok megszokott politikai vándorlását látjuk” - fogalmazott az elemző.
A második kormányfő-jelölésre vár az RMDSZ?
Cristian Andrei úgy látja, az RMDSZ nem siet belépni egy új kormányzati felállásba. „Ha nem alakul újjá a koalíció a PNL-vel, akkor szerintem az RMDSZ — ahogy ezt már többször is jelezte — meg fogja várni a második miniszterelnök-jelölést, és csak akkor lép be a tárgyalásokba, amikor a helyzet tisztább lesz, és a parlamenti nyomás is erősebb. Csak akkor fogják előkapni a felelősségvállalásról szóló retorikát. A PSD-hez hasonlóan az RMDSZ is az utolsó pillanatig abban reménykedik, hogy a PNL vagy annak egy része meggondolja magát, és sikerül olyan kabinetet alakítani, amelynek nincs köze az AUR-hoz, az SOS Romániahoz vagy a POT-hoz” - fogalmazott a politikai elemző.
Cristian Andrei szerint a PSD-ben vannak olyan hangok, amelyek számításba veszik az AUR-ral való együttműködést. „A PSD az AUR-ral ijesztgeti a többi pártot. Az AUR belépett ebbe a játékba, amely nagy tárgyalási mozgásteret adott a PSD-nek. Újra naggyá tette őket. Az AUR nagy szolgálatot tett a PSD-nek, és most nem tudja, mit tegyen, hogy autonómnak tűnjön. Logikus az lenne, hogy az AUR az ellenzékben maradjon, hogy megnyerje a 2028-as választásokat, de a bizalmatlansági indítvány azt mutatta, az AUR más szempontok szerint működik” - mondta az elemző. Szerinte a George Simion vezette formáció a bizalmatlansági indítvánnyal még nagyobb káoszt okoztak a magukat Európa-barátnak tartó pártok között, ezzel fokozva a csalódottságot a közvéleményben.
CSAK SAJÁT