Két év mérlege Ipp község élén

Közel két éve vezeti Ipp községet Béres Zoltán polgármester. Az elmúlt időszakra a „zsúfolt” jelzőt tartja a legtalálóbbnak, és valóban: az elmúlt két évben az önkormányzat több, korábban elindított beruházás befejezésén dolgozott, elhúzódó adminisztratív problémákat kezelt, új fejlesztéseket indított el, pályázatokat készített elő, valamint a mindennapi működés és közösségi élet kihívásaival foglalkozott.

Befejezett beruházások és örökölt projektek

Az önkormányzat több, korábban elkezdett beruházás kivitelezésén dolgozott. Alsókaznacson befejezték a község utolsó kápolnájának építését, amely még az előző vezetés idején indult el. A közeljövőben elkészül a Zoványfürdő közelében épülő hulladéklerakó telep, amelynek kivitelezését az új vezetőség indított el. Alsókaznacson zajlik a Kaznacsi-patakon átívelő híd építése, amelynek munkálatai már 70 százalékban megvalósultak, a tervek szerint a beruházás júliusra elkészülhet. A beruházás előkészítése még az előző vezetés idején kezdődött meg, azonban a közbeszerzési eljárást már a jelenlegi vezetés indította el, annak ellenére, hogy a munkálatok akár már egy évvel korábban elkezdődhettek volna.

Béres Zoltán polgármester szerint zsúfolt volt az elmúlt időszak | Fotó: A szerző felvétele

A polgármester szerint az egyik legnehezebb örökség az általános kataszterezésből eredő problémák kezelése. A folyamat a mandátum átvételekor már a végéhez közeledett, azonban számos pontatlanság és vita maradt hátra. Béres Zoltán hangsúlyozta, személyesen foglalkozik az emberek panaszaival, minden ügyféllel próbál egyenként egyeztetni, de sok problémát helyi szinten nem lehet megoldani, ezért ezeket az eseteket továbbították az illetékes hatóságok felé.

Épületfelújítások és pályázatok

Az önkormányzat négy épület felújítására készített pályázatot, amelyből két projekt sikeresnek bizonyult, hiszen a projektek felkerültek a potenciálisan finanszírozható beruházások listájára. Ebből az egyik a zoványi óvoda épületének felújítása. Ahogy a polgármester fogalmazott: a község nem engedheti meg, hogy az ingatlan állapota tovább romoljon a falu központjában. Amennyiben korszerűsítik, a tervek szerint közösségi célokra hasznosítanák – ismertette Béres Zoltán.

Felújítanák az óvodát | Fotó: A szerző felvétele

Az alsókaznacsi iskola épületének modernizálása szintén előkészítés alatt áll. Két fontos műemléképületre, a Sebes-ház, valamint a zoványi Posta épületének felújítására nem kaptak támogatást. A korszerűsítésre a földrengésbiztonsági alapnál nyújtottak be pályázatot. „Nagy szívfájdalom számunkra a posta és a Sebes-ház épületének kedvezőtlen pályázata, mert műemléképületek lévén ezek a település díszei lehetnének. A Sebes-házat akár polgármesteri hivatalként is használhatnánk, körülötte egy nagy parkot lehetne létrehozni” – ismertette Béres Zoltán.

A polgármester elmondta, sikeresen megpályázták a buldóexkavátor vásárlást, ami régi hiányosságot pótol, hiszen könnyebbé válik a mezei utak karbantartása, és hosszú távon jelentős költségmegtakarítást eredményezhet. Emellett már készül a mezei utak korszerűsítésének dokumentációja, abban bízva, hogy hamarosan új pályázati lehetőségek nyílnak meg.

A Sebes ház felújítására nem kaptak támogatást | Fotó: A szerző felvétele

Az önkormányzat jelenleg négy újabb fejlesztési projekt dokumentációján dolgozik, amelyekre a megfelelő pályázati kiírások megjelenését várják. A tervek között szerepel a közvilágítás korszerűsítése, egy Ippot és Zoványt összekötő bicikliút kialakítása, fotovoltaikus rendszerek telepítése az önkormányzati épületekre, valamint egy szociális program elindítása a nehéz helyzetben élők támogatására. „Több alkalommal kerestek meg bennünket azzal, hogy segítsünk szigetelés terén, ablak, ajtó, kályha beszerzésében, ezért elindítunk egy ilyen jellegű szociális pályázatot, ami, ha sikeresnek bizonyul, nagy segítséget nyújthat az alacsony jövedelmű családoknak” – mondta a polgármester. Az előkészítés alatt álló szociális program lehetőséget nyújtana nyílászárók, szigetelés, ajtók vagy akár kályhák vásárlására a rászoruló családoknak. „Célunk, hogy minél több ember részesülhessen támogatásban. Ha csak egy kályhát adhatunk egy családnak, már azzal is sokat segíthetünk” – fogalmazott.

A költségvetés 60 százaléka működésre irányul

Béres Zoltán szerint a község költségvetésének nagy részét, 60 százalékát nem fejlesztésekre, hanem a fenntartásra, működésre fordítják. Ide tartozik az iskolai meleg étel program, a szociális támogatások, diákok és pedagógusok szállíttatása, valamint az intézmények működési költségei. A költségvetés körülbelül 40 százalékát a szennyvízhálózat bővítésére, pályázati dokumentációk elkészítésére, gépbeszerzésekre, egy új gázolajtartály megvásárlására különítik el. „Utóbbi azért vált fontossá, mert az energiaválság idején jelentős költségeket lehetett volna megtakarítani nagyobb tárolókapacitással” – mondta Béres Zoltán, hozzátéve: a polgármesteri hivatal egyik legfontosabb célja a költséghatékony működés.

Az önkormányzat járdák felújítását, a géppark számára kisebb garázs építését tervezi, és napi szinten foglalkozik a kataszterezésből adódó problémákkal. Béres Zoltán elmondta: „lendületes ember vagyok, szeretek problémákat megoldani, de nagyon nehezen mennek a dolgok.” Szerinte a bürokrácia sok esetben lassítja vagy akadályozza a munkát, továbbá a jelenlegi nehéz gazdasági helyzet komoly kihívások elé állítja az önkormányzatot, ezért minden fejlesztést és beruházást körültekintően, a lehetőségekhez mérten próbálnak megvalósítani.

Fotó: A szerző felvétele

A jelenlegi önkormányzati vezetés több mint egy évtizede felhalmozódott, cégekhez és magánszemélyekhez köthető adósságállományt örökölt meg, amelyekkel korábban nem foglalkoztak érdemben. A polgármester szerint ezek az elmaradt követelések jelentősen hátráltatják Ipp község költségvetését, mivel papíron úgy tűnik, mintha az önkormányzat rendelkezne ezekkel az összegekkel, emiatt pedig bizonyos esetekben kevesebb támogatás érkezik az állami költségvetésből.

Béres Zoltán elmondta, az adóhátralékok egy része gyakorlatilag már behajthatatlanná vált, ugyanakkor a helyzet rendezése érdekében ügyvédet kellett fogadniuk. Bíznak benne, hogy hamarosan sikerül lezárni ezeket a régóta húzódó problémákat.

„Nem szeretem elnapolni a problémákat”

A két év mérlegét összegezve Béres Zoltán azt mondja: sok a nehézség, sok a probléma és az adminisztratív akadály, de arra törekednek, hogy minden területen haladjanak. Az infrastruktúra fejlesztése, a szennyvízhálózat bővítése, a műemléképületek megmentése, a szociális segítségnyújtás és a közösségi élet erősítése egyszerre van jelen az önkormányzat munkájában. A polgármester szerint a legfontosabb, hogy a problémákat ne halogassák. „Nem szeretem elnapolni a problémákat” – mondja. Az elmúlt két év alapján valóban úgy tűnik: Ipp községben jelenleg egyszerre több fronton próbálnak előrelépni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?