Angela Merkel még abból az erősen túlzó és ideológiai elfogultságokra alapozott hipotézisből indult ki, hogy minden bevándorló menekült, s ekként a Willkommenskultur Németországa az észak-afrikai háborúk borzalmai után a biztonságot, jólétet, a nyugalmat fogja számukra jelenteni. Azaz – az Amerikai Egyesült Államokba évszázadokon át betelepedett eltérő nyelvű, kultúrájú, sőt bőrszínű bevándorlókhoz hasonlatosan (itt nem a négerekre, hanem a kíniakra, japánokra, indiaiakra, vietnamiakra etc. gondolok) – a jövevények lelkesen beolvadnak a német nemzetállamba. Csakhogy az európai és ázsiai bevándorlók valóban kivétel nélkül menedéket kerestek Amerikában, ottani életük európai és ázsiai helyzetükkel összehasonlítva minden esetben társadalmi-gazdasági felemelkedést jelentett, ha nem is tökéletes egyenjogúságot, de az eurázsiaknál mindenképpen kiegyensúlyozottabb érvényesülési esélyeket kínált számukra. Amit, főként az európaiak esetében, a vallások, a kultúrák és a nyelvek nagyfokú rokonsága is megkönnyített. Arról nem is beszélve, hogy nem az Amerikai Egyesült Államok hozta létre azokat a – középkori eredetű – méltánytalanságokat, melyek elől a bevándorlók menekülni kényszerültek. Sőt az Amerikai Egyesült Államok számos vonatkozásban ezek ellenében jött létre. S természetesen a bevándorlóktól sem követelt meg olyan drasztikus integrációt, mint a mai Európa (kulturálisan állítólag semleges) nemzetállamai. Ha pedig ellenállás jelentkezett, azt az amerikai demokrácia rugalmas hatalomgyakorlási technikái jó ideig sikeresen kezelni tudták.

Az arab világot ezzel szemben, amint azt dr. Michael Lüders német Közel-Kelet-szakértő Aki szelet vet… című könyvében leírja, az euro-atlanti térség államai verték szét, majd tákolták össze „európai típusú” államokká – gyakorta a szó szoros értelmében. Az arab államok népességében ezek az arrogáns, mindvégig fegyveres erőszakra alapozott fellépések olyan, szinte már zsigeri Európa- és Amerika-ellenességet alakítottak ki, mely a tehetetlenség, a megalázottság és a bosszúvágy érzületeivel súlyosbítva az arab terrorizmus melegágyává válhatott, és melynek következményei manapság az ún. Iszlám Állam rémtetteiben csúcsosodnak.

A szeptember 11-ei merényletek után az USA (miközben leghűségesebb arab szövetségesének, Szaúd-Arábiának emberi jogokat lábbal tipró rendszerét gyakorlatilag fenntartotta) – az emberi jogok nevében – nem csak arabellenes bosszúhadjáratokat indított, de a muszlim vallásúak előtt gyakorlatilag lezárta határait is, s az Amerikában élő muszlimokat azóta is folytonos megfigyelés alatt tartja. A bosszúvágy kielégítésére – immár, de legalábbis főként – csak az „emberi jogok” tekintetében jóval „liberálisabb” Európa mutatkozhatott alkalmasnak.

Ezektől a tényektől bűn volt eltekinteni, hiszen Európa akadálytalan lerohanásának lehetőségét – ez kezdettől nyilvánvaló lehetett volna – az európai kultúra iránti megvetés, sőt gyűlölet vírusaitól súlyosan megfertőzött emberek is kihasználhatták. Arról nem is beszélve, hogy muszlim nézőpontból nem csak az európai kultúra dekadens s ekként értéktelen, de az európai nő is voltaképpen valamiféle prostituált, aki gátlástalanul megcsalja a férjét, falja a férfiakat, kihívóan viselkedik, aki tehát a hűséges, engedelmes, tiszta muszlim nővel ellentétben valamiféle alacsonyabb rendű lénynek tekinthető. Ezt a képet az arab világ Európából bevándorolt fehér prostituáltjai (mert ilyenek is vannak, hiszen az olajdollár mindenható) alátámasztották. Hogy az euroatlanti filmtermés „remekeiről” ne is beszéljünk!

A bevándorlók túlnyomó többsége feltehetően tényleg menekült, aki a hazájában elviselhetetlenné vált körülmények elől keres menedéket Európában. Ezek az emberek minden kétséget kizáróan megpróbálnának integrálódni az észak-európai társadalmakba. (Legalábbis a mi, európai standardjaink szerint – ha azoknak lehetne némi közük a valósághoz – így lenne logikus.) Csakhogy az integrációt nem csupán a mély nyelvi, kulturális és vallási különbségek juttathatják zátonyra, hanem a többségi társadalmak zsigeri kisebbségellenessége is. Angela Merkel azzal próbálja megnyugtatni polgártársait, hogy irgalmatlan asszimilációt hirdet (ő ezt nevezi integrációnak), azaz az arabokból (merthogy a multikulturális társadalmak fenntarthatatlanságának tételéhez továbbra is ragaszkodik) záros határidőn belül echt németeket fabrikál.

Ámde az ember soha nem önként mond le nyelvéről, kultúrájáról, szokásairól, a nyelv és a kultúra mélyen gyökerezik a személyiségben. (Ezt egy határon túli magyarnak aligha kellene magyarázni, egy magyarországinak – horrible dictu – kell.) Illúzió, hogy a család által is továbbörökített identitásjegyek egyik napról a másikra levetkőzhetők. Hogy a két (egyébként számos vonatkozásban közös eredetű) kultúra, az arab és az európai több évszázados szétfejlődésének következményei egyik napról a másikra semmissé tehetők. Az ilyesfajta kísérletek kétségtelenül ellenállást váltanak ki, a muszlim „hálátlanság” pedig a többségi társadalmakból mind agresszívabb reakciókat hív elő. Az elkerülhetetlen konfliktusok így aztán még a tényleg integrációs szándékkal Európába menekülő muszlimokat is polarizálhatják, a bosszúvágy fanatikusainak táborába terelhetik.

Rendkívül veszedelmes gyúanyag jöhet létre.

Ezeknek a trendeknek a jelei máris világosan kirajzolódnak. A nyilvánosság hajlik arra, hogy a – legrosszabb esetben is legfeljebb ezernyi szilveszter-éjszakai – agresszor tetteit a mintegy másfél milliónyi muszlim bevándorló számlájára írja. A magyar nyilvánosság – ismét Európa élvonalában – megfeledkezik arról, hogy nemrégen Magyarország is az egyetemi gólyatáborokban zajló zabolátlanságok (köztük szintén erőszaktételek) lelepleződése miatti botrányoktól volt hangos. Azokat a tetteket magyar egyetemisták, leendő (nagyzoljunk kissé) nyugat-európai értelmiségiek követték el. Sok vonatkozásban hasonló késztetésekből. Arról is kevesebb szó esik, hogy esetenként a menekülttáborok muszlim tagjai voltak azok, akik a szilveszteri szervezkedésekről – Finnországban és Németországban is – előre tájékoztatták a rendőrséget. Az más kérdés, hogy a német rendőrség figyelembe sem vette őket.

A szombati adásban a magyar Echo tv Törésvonalak című műsorának résztvevői is a teljes muszlim közösséget tették felelőssé a Kölnben és a többi európai városban lezajlott erőszakoskodásokért. Mindhárman olyan emberek, akik egyébként a magyarságot ért (ma is gyakori) kollektív bűnösség vádjait nemes önérzettel utasítják vissza. Méltán.

Még szerencse, hogy a magyar hatalom nem hajlandó befogadni migránsokat. A jelek szerint ugyanis ismét kimutathatnók a fogunk fehérjét.