Gyávák, árulók! – kiáltanak kígyót-békát az orvosokra a kórházmenedzserek, politikusok, újságírók. És látszólag igazuk van.

Miután kiderült, hogy Bukarestben és Suceaván tömegesen fertőződtek meg koronavírussal orvosok, nővérek, ápolók, az egészségügyi dolgozók néhol tüntetni kezdtek, máshol beadták felmondásukat, nyugdíjazásukat kérték. Míg kedden egy-egy kórházban legtöbb tucatnyian adták be felmondásukat, szerdán az Arad Megyei Sürgősségi Kórház több mint nyolcvan dolgozója jelentette be, hogy betegszabadságra megy.

A tömeges felmondásokkal súlyosbodott az amúgy is létszámgondokkal küzdő közegészségügyi rendszer helyzete. Sokan kérdezték okkal, hogy az egészségügyi személyzet dezertálása a járvány idején elkönyvelhető-e bocsánatos bűnként.

Okkal kérdezhetik, de nem biztos, hogy joggal. Mert az orvosokat hibáztatóknak, inkriminálóknak csak látszólag van igazuk!

Az orvosok, nővérek, ápolók félnek. És nem csak a vírusfertőzéstől, mert ez a félelem még leküzdhető. Félnek attól, amit ők mindenki másnál tisztábban látnak. Attól, hogy a romániai kórházak műszaki ellátottsága hiányos, nincsenek a fertőzések elkerüléséhez szükséges védőruhák, arcmaszkok, az egészségügyi dolgozók szűréséhez nincs elegendő teszt. Számos kórházmenedzser és politikus csak annyit tud mondani erről, csak azt hajtogatja, hogy majd lesz, hamarosan lesz. De ahogyan nyomják a mantrát, azonnal kiviláglik, hogy nélkülözik Gábor Áron azonnal készpénznek vehető hitét, hogy LESZ ágyú.

Hogy a harci jelképeknél maradjunk: az orvosokat, nővéreket, ápolókat úgy küldik a láthatatlan, de kíméletlen ellenség ellen harcba, hogy fegyvert nem adnak a kezükbe. A vírus szövetségeseivé válnak a betegek is, akik pofátlanul hazudnak, letagadják, hogy jártak külföldön, ahol megfertőződhettek a koronavírussal. (Noha van némi túlzás abban a poénban, hogy Románia átállt a vírus oldalára, azért van némi igazság is a rosszindulatú gúnyban.)

A politikusok helyében most én nemcsak hallgatnék, hanem fél évre önkéntes karanténba vonulnék és némaságot vállalnék. Számukra sohasem volt prioritás a közegészségügy. Mi lett volna, ha a Patriot rakéták, az F–16-os vadászgépek vásárlásához szükséges összeghez mérhető pénzt fordítottunk volna kórházak építésére, korszerűsítésére? Lám, nem az orosz medve, csak egy mikroszkopikus, még csak nem is élőlény fekteti két vállra az országot! Mert rakétával nem lehet koronavírusra lőni. Az nem érv, hogy nem volt pénzünk rá Egyrészt, mert a költségvetési prioritásokat a kormánypártok szabták meg. Másrészt, ha az adók és illetékek behajtását komolyan vette volna a mindenkori kormány, több száz millió euróval gazdálkodhattunk volna. Ha nem az lett volna fontos, hogy  modern hűbéresek és szponzorok zsebében maradjon a pénz.

Sokan a hippokratészi esküre hivatkoznak, amikor pocskondiázzák az egészségügyi dolgozókat. Mivel tapasztalatom szerint legalább olyan kevesen rendelkeznek ógörög műveltséggel, mint politikusok az éleslátás és a helyes ítélet képességével, teljes terjedelmében ide írom az eskü szövegét:

„Esküszöm a gyógyító Apollónra, Aszklépioszra és Hügieiára és Panakeiára és valamennyi istenre és istennőre, akiket ezennel tanúkul hívok, hogy minden erőmmel és tehetségemmel megtartom következő kötelességeimet: tanáromat akitől e tudományt tanultam, úgy fogom tisztelni, mint szüleimet, vagyonomat megosztom vele, s ha rászorul, tartozásomat lerovom; utódait testvéreimnek tekintem, oktatom őket ebben a tudományban, ha erre szentelik magukat, mégpedig díjtalanul; továbbá az orvosi tudományt áthagyományozom fiaimra és azokra, akik az orvosi esküt leteszik, másokra azonban nem. Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és mindent elhárítok, ami ártana nekik. Senkinek sem adok halálos mérget, akkor sem ha kérik, és erre vonatkozólag még tanácsot sem adok. Hasonlóképpen nem segítek hozzá egyetlen asszonyt sem magzata elhajtásához. Tisztán és szentül megőrzöm életemet és tudományomat. Sohasem fogok hólyagkövet operálni, hanem átengedem ezt azoknak, akiknek ez a mesterségük. Minden házba a beteg javára lépek be, s őrizkedni fogok minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától, akár szabadok, akár rabszolgák. Amit kezelés közben látok vagy hallok – akár kezelésen kívül is a társadalmi érintkezésben, – nem fogom kifecsegni, hanem titokként megőrzöm. Ha ezt az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tudományomnak, s az életnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője.”

Sehol sem fogadkozik az esküt tevő arra, hogy feláldozná magát, még azért a néhány száz euróért sem, amit Ceaușescu tanítványa, Klaus Iohannis ígér. (Utoljára a diktátor dobta volna meg népét száz lejjel, hogy szeresse tovább őt.) Az elnök kábé ennyit ért a jelenlegi helyzetből: ha nem fogadunk szót, magunkra vessünk, ha megbetegszünk. Arról egy szót sem szól, hogy a lassan hat éves regnálása alatt miért nem kötött politikai egyességet a politikai pártokkal a kórházak, az egészségügyi rendszer korszerűsítéséért, mint tette azt a hadsereg modernizálásáért…

Furcsa fintora a sorsnak, hogy éppen az a város, az a kórház vált járványgóccá, amelyet az államfő orvosi lovagrenddel tüntetett ki kampánykörútján. Akinek szeme van látja, mennyit ért az elnöki dicséret és elismerés: annyit, amennyit a járvány leküzdésében segít annak sebtiben történt visszavonása.

Van a hippokratészi eskü szövegében egy ilyen kijelentés: Tisztán és szentül megőrzöm életemet… És ez a lényeg! Aki utazott repülőn, tudja: ha a gépből megszökne a levegő, előbb a magunk maszkját kell felcsatolnunk, hogy aztán másokon is segíthessünk.

Így kiáltanak az orvosok, nővérek, ápolók is: Vigyázzatok az életünkre, hogy másokon segíthessünk. Ha a halálba küldtök, lehetünk bátrak ugyan, de hasznosak nem, márpedig mi arra esküdtünk, hogy minden házba a beteg javára lépünk be.

Tiszteletet azoknak, akik életüket kockáztatva embert gyógyítanak! Értük szóltak szerdán délután 1 órakor az erdélyi harangok is. Mert ők nem lehurrogást, káromlást érdemelnek, hanem köszönetet.