Nagyon öreg RMDSZ-esek még emlékeznek a híres „aradi KOT-ra” A KOT (Küldöttek Országos Tanácsa) a magyar érdekvédelmi szövetség politikai döntéshozó testülete volt az 1993-as brassói kongresszus előtt, nagyjából a mai SZKT elődjének felelt meg. Nos, a több mint húsz évvel ezelőtti találkozó tétje az volt, hogy megengedje-e az RMDSZ alapszabálya az ideológiai platformok létét vagy sem. (Tényleg, tavaly volt a húszéves évfordulója ennek a találkozónak, s még csak meg sem emlékeztek róla, sem az RMDSZ-ben, sem az EMNP-ben, vagy az MPP-ben, pedig akkor még mindannyian ott voltak!)

Az úgynevezett radikális szárny a „platformszabadság” mellett érvelt, mondván, hogy pusztán a nemzetiségi hovatartozás nem elégséges az identitás meghatározásához. Azon túl, hogy az ember magyarnak születik, politikai opciói is vannak, s ezek kifejezésének is intézményes keretet kell biztosítani a szervezetben.

Az úgynevezett mérsékelt szárny az RMDSZ egységét féltette a „platformosodástól”.

Valójában azonban – ezt egyik oldal sem mondta ki – hatalmi harcról volt szó. A radikálisok számára egy platform eszköze lehetett volna a hatalom átvételének. A meccs végül a radikálisok látszólagos győzelmével végződött, a platformok polgárjogot nyertek, s megszületett az úgynevezett „állam-modell” aminek a lényege az lett volna, hogy a Szövetség úgy működik, mint egy állam, amelyben a platformok a politikai pártok, az ügyvezető elnökség a kormány, az alapszabályzat pedig az alkotmány szerepét tölti be.

Az állam-modell azonban sohasem működött, mert soha nem került sor – legalábbis a szó klasszikus értelmében – belső választásokra, ahol a platformok társadalmi támogatottságra tehettek volna szert. Megmaradtak, az SZKT-n belüli belterjes képződményeknek, amelyek sohasem alakíthattak ki tömegbázist, SZKT-n belüli súlyuk pedig inkább a reprezentatív személyiségeiktől, mint ideológiájuktól függött.

Már csak ezért sem tudtak élni az úgynevezett radikálisok e nehezen kiharcolt eszközzel, mert az általuk létrehozott Reform Tömörülés platformnak a befolyása az RMDSZ politikájára elenyésző maradt, végül felszámolta önmagát és tagjainak nagy része előbb vagy utóbb kilépett a Szövetségből (a többiek pedig átigazoltak más platformokba).

A platformszabadságról egyéb okok miatt is hamar kiderült, hogy nem csodaszer, s tulajdonképpen nincs is igény ideológiai elvű tagolódásra a Szövetségen belül. Jelenleg az SZKT tagjainak többsége ideológiailag semleges platformoknak a tagja (Székelyföld, Partium, Szórvány, Tulipán stb.).

Ezt a kissé hosszúra nyúlt bevezetőt csak azért tettem, hogy könnyebben tudjuk értékelni azt a javaslatcsomagot, amelyet az elmúlt hét végén fogadott el a Nagyszebenben ülésező SZKT, s amelyet az RMDSZ vezetése a két hét múlva sorra kerülő csíkszeredai kongresszus elé terjeszt. Ennek lényege – amint azt Kovács Péter főtitkár lapunknak elmondta – az, hogy a platformok számát ötre korlátozzák, lesz egy-egy kereszténydemokrata, liberális, szociáldemokrata, kisgazda és zöld platform, s ezzel punktum. Nem negyedévenként, hanem csak félévenként ül össze az SZKT, és lesz női tagozata is a szervezetnek.

Első észrevételem: ez semmiképpen sem illeszthető az – időközben egyébként is megbukott – állam-modellbe, ahhoz hasonlatos, mintha az alkotmány korlátozná a bejegyezhető politikai pártok számát, s azt is előírná, hogy milyen doktrínával kell rendelkezniük a pártokban politizálni kívánóknak.

Másfelől viszont érdekes az, hogy az RMDSZ az ideológiai megoldásokban bízik és nem a regionális szövetségekben, ezért kizárólag doktrinér-elvű platformokat kíván elfogadni. Jómagam még abban is találok logikát, hogy a platformok számát korlátozni kívánják, megakadályozva ezzel azt, hogy egy jelentős politikai kurzust több kisebb és egyenként erőtlen platform képviseljen a Szövetség döntéshozatalában.

Ahhoz viszont, hogy a platformok valóban be tudják tölteni azt a szerepüket, hogy helyes politikai megoldásokat dolgozzanak ki, az szükséges, hogy valós hatalmuk legyen. Ha ugyanis a döntések nem kerülnek át a Szövetségi Elnök Hivatalából, jobb esetben a Szövetségi Állandó Tanácsból az SZKT-ba, akkor teljesen mindegy, hogy hány platform van és hogy azok milyen alapon szerveződtek.

A hivatkozott tudósításból ugyanakkor nem derül ki, hogy a tervezett változások érintik-e az SZKT létrejöttének módját (magyarán: lesznek-e belső választások), kompetenciáit. Az a körülmény, hogy egyrészt ritkábban fog ülésezni a testület, másrészt pedig a polgármesterek és a városi alpolgármesterek hivatalból a tagjaivá válnak, nem arra utal, hogy valósan a platformok súlyának, befolyásának a növekedésére kell számítanunk.