Hatnapos munkahetet vezetne be a Nemzeti Liberális Párt (PNL) a parlamentbe benyújtott tervezet szerint, kettőről egyre csökkentenék a kötelező munkaszüneti napok számát. Talán a szentírási teremtéstörténet járhatott a fejükben, ami szerint Isten hat nap alatt teremtette meg a világot és a hetedik nap megpihent. Ha Istennek elég volt egy nap, miért ne lenne elég a munkásoknak is? Miközben a világon terjedőben van a négynapos munkahét, és 2016-ban még nálunk is ez volt a téma, úgy tűnik, a liberális honatyák kitalálták, mivel alkossanak maradandót. A nagy reformokat illik új időszámításhoz kötni. Bár a magyar nyelv kicsit megtréfálja a „hét” napjai számával való kísérletezgetést, a történelem során létezett már öt- és tíznapos reformhét is.

Az idő folyamatosan halad a múltból a jelenen keresztül a jövő felé, miközben tudatunk az ismétlődő természeti jelenségek szerint szakaszokra tagolja azt. A nappalok és éjszakák váltakozása, az évszakok ismétlődő ciklusa, a Hold periódusai mind-mind segítették és segítik az embereket az időben való tájékozódásban. Az időegységek, időszámítások és naptárak beosztása fontos szerepet tölt be a közösségek, birodalmak, társadalmak, államok életében. Három természetes csillagászati időegységet használunk, amelyek többé-kevésbé követve a csillagászati jelenségeket, a naptárakba is beépültek: egy nap alatt fordul meg a Föld a saját tengelye körül, egy hónap, amíg a Hold megkerüli a Földet, és egy év, amíg a Föld megkerüli a Napot. Az idő ezen ciklikusságát tehát alapvetően a csillagászati összefüggések befolyásolják, az embernek nem igazán van ráhatása ezekre. Ezzel szemben a hét napjainak a száma – akárcsak az órák, percek beosztása –, és azon belül a munkával töltött idő mennyisége is közösségi konvenciókon múlik.

S ha már így van, lehet vele kísérletezgetni. Egy becsületes forradalom abban is megmutatkozik, hogy új időszámítást vezet be. Így vezették be például a francia forradalmi naptárt, ami 1793. november 24-től 1805. szeptember 9-ig volt használatban. A 12 harmincnapos hónapból álló évet 5 pótnappal egészítették ki, amiket egy-egy erénynek szentelt ünnepként az év végére tettek. Egy nap 10 decimális „órából”, egy óra 100 decimális „percből”, egy perc pedig 100 decimális „másodpercből” állt. A naptárreform tíz napos, dekádnak nevezett „hete” nem váltott ki nagy lelkesedést a köznépből a maga kilenc munkanapjával. A kereszténységhez szorosan kötődő Gergely-naptár leváltásának a szándékával létrehozott naptárreform nem is élt meg sok szökőévet.

A szovjetek más megközelítést találtak ki az 1917-es nagy októberi szocialista forradalom új időszámításának méltó megjelölésére. A modernizációnak kétszer is nekifutottak, először 1918-ban a Julián-naptárról váltottak a Gergely-naptárra, majd 1929-ben egy nagyobb naptárreformot is megpróbáltak gyakorlatba ültetni: szakítottak a hétnapos hetekkel és bevezették az ötnapos hetet. Mindenképpen jobban hangzik, mint a franciák tíznapos hete. A terv lényege az volt, hogy a dolgozókat különböző színekkel jelölve öt csoportba osztották, és mindegyik csoportnak más lett a szabadnapja, így a termelés megszakítás nélkül folyhatott. Az ötlet mégsem vált be, mert sok esetben a családtagok eltérő napokon voltak szabadok, ami nem tett jót a családoknak és a morálnak. 

A mostani tervezet beterjesztője, Dan Vîlceanu képviselő a munkaerőhiánnyal indokolta a törvénymódosítás kezdeményezését. Ahelyett, hogy hétközben túlóráznának, akár szombaton is dolgozhatnának a kedves munkavállalók, szól az érv. Amúgy is fetisizáltuk a munkát, lassan nemcsak a megélhetésünket, hanem identitásunk alapját adja, de ha a törvényt bevezetnék, csak tovább rontanánk ezen a helyzeten. Ez nem a munkamorál és teljesítmény növekedéséhez, hanem a kizsigerelés még erősebb elterjedéséhez vezetne. A globális trendek, ahogy én látom őket, ellentétes irányba mozognak: egyre jobban terjed az automatizálás, a „robotok elveszik a munkánkat”, de a túlzott munkaóraszám pszichológiai hatásai is a tervezet ellen szólnak. Van, ahol a munkanap lecsökkentését, a 4 vagy 6 órás munkanap bevezetését látják jó megoldásnak, van, ahol a négynapos munkahétre teszik a voksukat, de alapvetően az a hozzáállás és tapasztalat, hogy a kevesebb munkaóra (a fizetések csökkentése nélkül) kiegyensúlyozottabbá és elégedettebbé teszi az alkalmazottakat, miközben még akár a teljesítményük is növekedhet. Kevesebb a betegszabadság, boldogabbak a munkások, örül a cég, boldog az egész világ.

Romániában is úgy hiányzik tehát a reform, mint a Tankcsapda énekesének a marihuána és a hercegnőnek a Don Juan, de mint általában, most is fonákul fognak neki a dolognak. Nem a forradalmi változásokat és reformokat pecsételnék meg új időszámítással, hanem új időbeosztást terveznek, s remélik, hátha majd a reformok is megjönnek. Nem jönnek.