Viorica Dăncilă „miniszterelnök” szerint a hívők jobb emberek. Különösebben nem szoktam odafigyelni a Muppet Show főszereplőjére, de ateistaként kikérem magamnak, hogy az ország főbohóca sértegessen.

Ha van Európának sötét foltja a szekularizmus terén, akkor néhány múló politikai próbálkozáson – és Lengyelországon – kívül Románia az, ahol nem sikerült csatlakozni a felvilágosodáshoz. Pedig volt rá idő. Az ország azonban kitart, a későfeudalizmus langymelegében eltengődik a vidék, a hagymakupolák pedig egymást érik városokban is – igaz, ezek már nem hatnak úgy, mint vidéken.

Aki látta a După dealuri (Dombokon túl) című filmet, annak híradó nélkül is lehet fogalma arról, hogy ez a középkorban ragadt romániai vallásosság micsoda bűnöket halmoz fel, nem szólva az oltásellenességről, nőgyűlöletről, homofóbiáról és akár magyarellenességről – lásd például Justin Pârvu összeesküvés-elméletét és rettegését az autonómiáról, vagy Arsenie Papacioc keresztényi kérdését a magyarokról: „mit az anyjukat keresnek Erdélyben”?

Ha pedig megnézzük az ortodox egyház különböző honlapjait is, ahol olyan fontos kérdéseket fejtegetnek, mint a menstruáló nők jogai és a homoszexuálisok lelki sérülései, ahol a szélsőjobboldali gyűlöletet szorgalmasabban terjesztik az igénél, akkor, Dăncilă asszony, hogyan is állunk? Ha belenéz egyes ortodox tankönyvekbe, és azt látja, hogy ezek szerint a rosszat cselekvő gyerekeket elüti az autó, a kereszten kívül egyebet hordani a nyakunkban bűn, imádkozás helyett játszani rossz, akkor mit gondol, ki számít kevésbé morálisnak? 

És ha már ön kell miniszterelnököt játsszon: mit szól a 18300 templom, 4700 iskola és 425 kórház országához?

A vallások természetes ellenségei/ellenfelei a hitetlenségnek, ez magától értetődő. A Bibliától a múlt vasárnapi szószékig mindenhol természetesnek vesszük, hogy a – jelenleg a világ harmadik legnagyobb „vallási csoportját”, a nem hívőket és valláson kívülieket – gyakran szapulni lehet, mint olyanokat, akik morálisan megkérdőjelezhetők. Nyugat-Európában ez persze nem jelent komolyabb gondokat, a szekularizáció többé-kevésbé megtörtént, és sikerül fenntartani azt, de Romániában és akár az erdélyi magyar közösségen belül is a tabusítás zajlik. Ismerünk például nem vallásos politikust? Én legfennebb civilben.

A világ számos pontján ugyanakkor súlyos büntetéssel jár nem hívőnek lenni, ez azonban épp annyira nem érdekli a közvéleményt, mint a harmadik világban a jelenlegi gazdasági struktúra okozta gyermekrabszolgaság.

Kevésbé vagyunk morálisak?

Azt persze érdemes megvizsgálni, hogy a diszkriminatív megjegyzésnek van-e valóságalapja. Ezt a kérdést sokan kutatták, bár persze meglehetősen komoly problémákba ütközünk: nehéz ugyanis követni, hogy az egyes vallások vagy vallásos emberek milyen morális iránytűvel bírnak: a rabszolgaságot, úgy tűnik, már nem tartják elfogadhatónak, és a nőkkel szembeni teljes elnyomást sem, azt sem mindenki kívánja ma, hogy „a ki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik” (apropó, érdemes megnézni a kísérletet, amelyben a Korán borítójában elhelyezett Bibliából idéztek járókelőknek).

Egy kutatás során kiderült, hogy hívők hajlamosak az általuk elfogadott isten morális álláspontján változtatni, amennyiben az övék megváltozik, és azt hiszem, azt a mindennapokban is érzékelhetjük, hogy két keresztény hogyan tud teljesen eltérő álláspontokat vallani – és Istennek tulajdonítani – különböző kérdésekben.

A kutatások arra is odafigyeltek, hogy a „teológiai helytelenség” is „zavaró tényező”: sok hívő távol esik a hivatalos teológiai álláspontoktól, a romániai római katolikusok 14,6, a reformátusok 15,1 százaléka hisz például a reinkarnációban, a romániai lakosok 56 százaléka hisz a „halál utáni életben”, a pokol létezésében pedig 50,9. Az tehát szintén nehezen megragadható, hogy a vallásosság honnan kezdődik és meddig tart.

Az tehát meglehetősen nehéz kérdés volna, hogy ki morálisabb, ugyanis a vallásos emberek moralitása is eltérő. A vallásosságuk keretei eltérnek, és az erkölcsi kérdésekben számos hatás éri őket, régen megszűnt nyugati társadalmakban a vallások monopóliuma (bár többek között Romániai egyes vidékei kivételt képezhetnek). Az ateisták, agnosztikusok stb. moralitása szintén sokféle.

A kérdésre így nincs válasz. Bár a moralitás emlegetése erős fegyver, és láthatólag az is bátran beveti, akinek a korábbi pártelnöke éppen börtönben ül, körültekintőbbnek érdemes lenniük. Amit azonban nem érdemes cizellálni, az az ellenállás: a „miniszterelnök” felületes előítéletessége és az elmaradó felháborodás jelzi, hogy Romániát továbbra is a tabusítás sújtja, illetve a konszenzuális diszkrimináció, amikor a vallástalanokról esik szó.

Pedig számolni kell ezzel, mert Európa- és világszerte növekvő közösségről van szó, amelyet egyre több támadás ér.