„Mi valahogy mindent másképpen intézünk majd, a mi nemzedékünkben több lesz a gyengédség…És minden visszatér a régi kerékvágásba” – mondta Akszjonov A forradalom titánja című elbeszélésének végén a maffiózó főhős, miután a moszkvai éjszakában darabokra marcangolta a „múlt emberének” testét. 

Valami ilyesmit mormolhatott Vasilica Viorica Dăncilă is, amikor közel egy hónappal ezelőtt úgy döntött, hogy a PSD Kiseleff úti székházának sajtószobájából letakaríttatja a Liviu Dragneát megjelenítő fényképeket. Ezek 2015-ben kerültek falra, miután Dragnea átvette a pártvezetést, és nem is sejtette még, hogy amilyen gyorsan felkúszol a létrán, olyan gyorsan ki is törik annak lába és irány a feneketlen gödör. A Beloszelszko-Beozerszkij által képviselt maffiaélet, a Vaszilij Akszjonov által bemutatott irodalmi élet és a PSD közötti párhuzam a régi morál, ideák, világszemlélet és miért ne, hatalmi nyelv lerombolásáról szól.  

Vasilica Viorica Dăncilă vezényletével a Liviu Dragnea utáni PSD-ben több magyarellenes intézkedés is született. Ez nem vitás – de magyarkérdés ide vagy oda, azt sem szabad elhallgatnunk, hogy hogyan vált 2018. január 29-én még csak percembernek tűnő kormányfőből befolyásos politikus. Hogyan állította úgy a maga oldalára a húsosfazék körül lebzselő fityfasz korifeusokat, hogy a bulin ő nyerjen a legtöbbet. Egy évvel ezelőtt még arról heherészett a sajtó, hogy Vasilica Viorica Dăncilának még azt is meg kell mondani, hova ikszeljen, ő az a kormányfő, aki átnéz az urambátyámkodáson és gondolkodás nélkül passzol a pártelnöknek. Nyelvi bakit nyelvi bakira halmoz és lejáratja az országot a külföldi kancelláriák előtt. Gólemként ténykedett a Victoria-palotában hónapokon át, Liviu Dragnea varázsigéi jelentették a parancsszót. Nyelt és igazodott. Közben meg a Zsoltárok könyvében írtakra gondolt, bár ez luxustevékenységnek számított. „Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak holott egy sem volt még meg közülök.”

Aztán eljött a nap, és valaki belé lehelte az élet leheletét. Az azóta bebörtönzött pártelnök által piacra dobott, a középszerűséget alulról sem súroló kormányfő, akit mindenki a jogállamot és a piacgazdaságot lebontó csőcselék aszisztenciájaként tartott számon, úgy avanzsált pártelnökké, hogy első blikkre legalábbis szakítani tudott a Dragnea-féle hagyományokkal. A fikuszként virító hölgyemény nem csupán megúszta ép bőrrel a vezére bukását, de profitálni is tudott abból – nyilvánvalóan aduász volt a kezében a kormányrúd, amiről a szocik is tudták, hogy ha általa elengedik, még egyszer nem fogják visszakapni.

Kik vezetik a Vasilica Viorica Dăncilă mögötti, őt irányító „párhuzamos államot”? – merül fel ezek után joggal a kérdés. Azok a kváziismeretlen fazonok, akik a miniszteri kancelláriában dolgoznak – a kínai elnökkel jó kapcsolatokat ápoló Costin Mihalache (apropó, kik fogják bővíteni a cernavodai atomerőművet?), a titkosszolgálatok kiváló barátja, Andrei Marius Diamescu, az egykori rögbijátékos Anton Pisaroglu (aki elérte azt, hogy Liviu Dragnea ott legyen Donald Trump beiktatásán), a miniszterelnök tiszteletbeli tanácsadója, illetve a fekete-tengeri gázkitermelésre szakosodott Florin Radu Ciocănelea. Ők azok, akiket korábban Adrian Năstase és Victor Ponta küldött még „háborúba”, most azonban vállaltan a miniszterelnök mögött állnak, ahogy az említett két korábbi kormányfő is, akik kapcsolataik révén ezekben a nehéz időkben is segítik a pártot.

Dăncilă apoteózisa megváltást jelenthet a szociáldemokratáknak, az erdélyi magyaroknak egyelőre kevésbé, mert vélhetően a választásokhoz közeledve, a nackó vonal kezd erősödni az új PSD-ben.

Most, hogy a párt rosszarcú pénálja beköltözött a sittre, már csak a gyalázatot kell lemosni. Ha ez sikerül, a Moszkvai történet zárómondatát parafrazálva, Liviu Dragnea, három év múlva pazar szarvasbogár képében, hátán összetett páncélját villogtatva, elkúszik valahová a csillogó fűben. „Lófaszt sem értett, és lófaszra sem emlékezett”.