Erre számíthatunk a romániai koronavírus-oltással kapcsolatban

Ingyenes és önkéntes lesz a koronavírus elleni oltás Romániában, hangsúlyozta a Digi 24-nek nyilatkozva Valeriu Gheorghiţă katonaorvos, az oltáskampány lebonyolításával megbízott országos bizottság elnöke. Hozzátette, hogy az oltás várhatóan korlátozott mennyiségben lesz elérhető, ezért három szakaszban tervezik beadni a lakosságnak.

Valeriu Gheorghiţă elmondta, a céljuk az, hogy elérjék a lakosság körében a járvány leküzdéséhez szükséges 60-70 százalékos immunitást. Arról is beszélt, hogy igyekeznek eloszlatni a jelenleg létező „mítoszokat” a járvánnyal kapcsolatban, hogy minél több információ birtokában döntsenek majd a lakosok arról, hogy beadatják-e maguknak a koronavírus elleni oltást vagy sem.

Az orvos szerint három szakaszban végzik majd az oltást, először az egészségügyi rendszerben, az öregotthonokban dolgozókat, majd a 65 év felettieket, a krónikus betegeket és az infrastruktúra szempontjából nélkülözhetetlen munkát végzőket, végül pedig a teljes lakosságot immunizálnák.

Gheorghiţă szerint a SARS-CoV-2 elleni oltásstratégia véglegesítés alatt áll, és várhatóan jövő hét elején teszik közzé. Hozzátette, hogy amint egy oltást jóváhagynak, azt az Európai Unió tagországaiban egyszerre terjesztik majd.

(Nyitókép: Adobe Stock)

banner_TfWzz7sC_300x250-HU.jpg
banner_Y04tqfmE_970x250_HU.jpg

Kapcsolódók

Kimaradt?