Vasemberek: közel ötezer kilométert bicikliztek 24 óra alatt a Sugás24H résztvevői

A Sepsiszentgyörgy melletti Sugásfürdőn ötödik alkalommal szervezték meg a 24 órás kerékpáros kihívást, amely a szervező Fitness Tribe Egyesület elnöke, Lászlóffy Lóránt megfogalmazása szerint: ez nem egy klasszikus verseny, hanem inkább emberpróbáló kihívás, ahol mindenki önmagával küzd meg.

A jubileumi Sugás24H esemény igazolta szavait: bár a legjobbak idén is lenyűgöző eredményt értek el, a résztvevők többsége a saját határainak feszegetését, a közös élményt és a sport örömét emelte ki.

Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a részt vevők | Fotó: Gheorghita Raymond

A különleges, 24 órás kerékpáros próbatételen idén 28 kétfős csapat indult – köztük először magyarországi párosok is –, és a csapatok összesen 506 kört teljesítettek az Erzsébet- és a Csaba-forrás közötti emelkedős útvonalon. Ez összesen 4984 megtett kilométert és 117 392 méter szintemelkedést jelentett.

A Sugás24H emberpróbáló eseménynek ígérkezett: a résztvevőknek 24 órán át kellett újra és újra teljesíteniük a 9,8 kilométeres, 232 méteres szintkülönbséggel tarkított távot. A szabály egyszerű volt: a csapattagoknak együtt kellett haladniuk, a fordítóknál legfeljebb fél perc eltérés lehetett köztük.

Motorosok ügyeltek a biztonságra | Fotó: Gheorghita Raymond

Lászlóffy Lóránt, az esemény ötletgazdájának tájékoztatása szerint a párosok között három női, öt vegyes és 20 férfi csapat volt, a legidősebb induló 64 évesen vállalta a kihívást, ami jól mutatja a rendezvény sokszínűségét és nyitottságát. A szervezők szerint a Sugás24H mára túlnőtt a puszta sportesemény keretein: egyszerre szól az állóképességről, a közösségről és a természet szeretetéről.

Megérdemelték az elismerést | Fotó: Gheorghita Raymond

„A célunk, hogy a Sugás24H a jövőben ne csak egy sportesemény legyen, hanem egy igazi közösségi fesztivál” – fogalmazott Lászlóffy Lóránt. Mint mondta, évről évre új ötleteken dolgoznak, hogy ne csak a versenyzők, hanem a kilátogatók és a szurkolók is plusz élményekkel térhessenek haza. A sugásfürdői eseményt családias hangulat jellemezte és a szervezők idén is gondoltak a biztonságra – beleértve a medvék távoltartását is –, így önkéntesek, a Motorious Tramps RC motoros kísérői és szurkolók segítették a bicikliseket. A jubileumi alkalom sikeresnek bizonyult: balesetmentesen, jó hangulatban zajlott le, és a kerékpárosok közel ötezer kilométert tettek meg 24 óra alatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?