Feszegetik a határaikat: Sugás 24 órás kerékpározás, ami nemcsak a lábra, a lélekre is hat
Idén szeptemberben ismét visszatér a sugásfürdői 24 órás kerékpáros kihívás: a Fitness Tribe Egyesület ötödik alkalommal szervezi a „Sugás 24H Endurance” eseményt, amelyen kétfős csapatoknak egy teljes napon át kell tekerniük a Sepsiszentgyörgy és Sugásfürdő közötti emelkedős, kanyargós szakaszon.
A kihívás nemcsak a vasembereknek szól, hanem lelkes amatőröket is várnak, akik akár néhány körrel is győztesnek érezhetik magukat – hiszen a cél önmagunk határainak legyőzése és a közösségi élmény megtapasztalása.
Lászlóffy Lóránt, a Fitness Tribe Egyesület elnöke szerdán bejelentette, hogy az eredetileg meghirdetett időponttól eltérően a „Sugás 24H Endurance” kihívást szeptember első hétvégéjén szervezik meg. Indoklása szerint a megmérettetést eredetileg augusztus 30-ra tűzték ki, ám elhalasztották, mivel aznapra esik a csíksomlyói István, a király koncert, amely sok érdeklődőt vonzhat. A kihívás végül szeptember 6-án,szombaton 10 órakor rajtol, és másnap délelőttig tart.
Egy nap, egy út, ezer élmény
A főszervező leszögezte: a 24 órás kerékpáros kihívás nemcsak a sportteljesítményről, hanem közösségről, kitartásról és élménybringázás szól. A cél, hogy a csapatoknak 24 órán keresztül kell a lehető legtöbbször teljesíteniük a 9,8 km hosszú, 232 méter szintkülönbséggel tarkított távot a Csaba-forrás és az Erzsébet-forrás között. A szabály egyszerű: a kétfős csapatok tagjainak együtt tekerve kell tartaniuk a ritmust – 30 másodpercnél nagyobb időkülönbség nem lehet közöttük a fordítóknál.
A szervezők idén legalább 50 csapat nevezését várják szerdától (július 9.) augusztus 20-ig, a részvételi díj csapatonként 200 lej. Jelentkezni IDE kattintva lehet, illetve a Fitness Tribe Facebook-oldalán közölnek részleteket.
Nem verseny, hanem kihívás
„Ez nem klasszikus kerékpáros verseny, inkább egy emberpróbáló kihívás, amelyben mindenki önmagával küzd meg” – mondta Lászlóffy Lóránt, a Fitness Tribe Egyesület elnöke. A résztvevők neme szerint külön értékelik a férfi-, női és vegyes csapatokat, a legjobban teljesítőket díjazzák, de a szervezők szerint mindenki győztes, aki bármekkora távot is teljesít a 24 órás kalandból.
Lászlóffy Lóránt felidézte, hogy tavaly 25 csapat összesen 5437 kilométert és 128 064 méter szintkülönbséget teljesített. A győztes, a VSK Udvarhely Sportklub, 44 kört, azaz több mint 433 kilométert tett meg.
A szervezők idén kiemelten ösztönzik a női csapatok jelentkezését, miután tavaly csupán egy női páros vett részt a kihívásban. Idén bővítik a logisztikát, extra biztonsági intézkedéseket vezetnek be, és gyerekprogramokat is szerveznek Sugásfürdőn, hogy még családbarátabbá váljon az esemény.
Önkéntesek, motorosok, medveriasztók
Az elmúlt évhez hasonlóan idén is számítanak az önkéntesek és motoros kísérők segítségére, akik a biciklisek biztonságáért felelnek: figyelmeztetik az autósokat, segítenek az esetlegesen bajba jutott bicikliseknek és nem mellékesen távol tartják a vadakat, elsősorban a medvéket a pályáról.
A Sugás 24 több mint sportesemény, ez élmény, közösségépítés és inspiráció – fogalmazta meg Borsos Mónika. A Fitness Tribe elnökségi tagja több ízben részt vett az eseményen versenyzőként és önkéntesként is, így testközelből látta, milyen összetartó és családias hangulat jellemzi a csapatokat – akár versenyszellemben, akár lazább hozzáállással vesznek részt a kihívásban.
CSAK SAJÁT