Várják a lovasok nevezését a 10. Székely Vágtára

Egy év kihagyás után idén újra megszervezik Székelyföld legnagyobb lovas eseményét, a Székely Vágtát a járványügyi helyzethez igazodva.

Június 26-án a maksai Óriáspincetetőn zajló lovas futamokat nem lehet majd a helyszínen követni, hanem online közvetítik, tájékoztattak a szervezők. Hozzáteszik: mindez semmit nem vesz el a verseny tétjéből, hiszen a tizedik, jubileumi Székely Vágtán továbbra is a budapesti Nemzeti Vágtára való kijutás a tét.

Elindult a települések benevezése a 10. Székely Vágtára. A székelyföldi képviselet lehetősége mellett jelentős pénznyeremények is kecsegtetik a lovasokat, hogy elinduljanak a versenyen. Az egynapos online esemény programja még készülőben, azonban a lovasok tréningezhetik lovaikat, mert ismét megmérettethetik magukat az óriáspincetetői versenypályán.

Bármely Kovászna, Hargita vagy Maros megyei településnek jogában áll benevezni egy csapatot. Minden csapat egy lóból és három személyből áll: lovas, kísérő és csapatvezető. A Székely Vágta futamára bármilyen fajtájú és nemű, öt éves, tehát 2016-ban született vagy annál idősebb lóval be lehet nevezni, amelynek állapota megfelel a szabályzatban előírt állategészségügyi feltételeknek. Kivételt képeznek az ismeretlen származású lovak, valamint az argentin póló pónik, az Akhal Teke és az angol telivér lovak. Az angol telivér és az ismeretlen származás együttesen nem haladhatja meg a 75 százalékot.

A székelyföldi települések 2021. május 19-ig nevezhetik meg lovasaikat és lovaikat a Székely Vágtára. A Székely Vágta futamon az utazási költséget 1000 lej értékben térítik meg pozitív állatorvosi vizsga esetén. Az előfutam győztesének nyereménye 2000 lej, a Székely Vágta döntőjének pénznyereményei pedig: I. díj: 6000 lej, II. díj: 4000 lej, III. díj: 3000 lej, IV. díj: 2000 lej. A Székely Vágta szabályzata teljes mértékben igazodik a Nemzeti Vágta szabályzatához. Bővebb információk: Székely Vágta versenyiroda, Kiss Ildikó, mobil: 0733–084200, e-mail: szekelyvagta2021@gmail.com.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?