Teljesen váratlanul visszavonult a világ legjobb női teniszezője

25 évesen tett pontot a karrierje végére a világranglistát 2019 óta vezető Ashleigh Barty.

A női teniszezők világranglistáját vezető ausztrál Ashleigh Barty úgy döntött, hogy 25 évesen befejezi profi pályafutását.Ashleigh Barty | Fotó: Agerpres/EPA

Barty egy Instagram-videóban jelentette be a visszavonulását. Mint mondta, a sportágtól megkapott minden álmot, és sok minden mást is, de tudja, most van itt a megfelelő idő, hogy lépjen, és más álmokat kergessen. „Fontos, hogy az életem következő részét mint Ash Barty ember élvezhessem és nem úgy mint Ash Barty sportoló" – fogalmazott.

Barty egyéniben három Grand Slam-tornán diadalmaskodott: 2019-ben a párizsi Roland Garroson, tavaly Wimbledonban, idén pedig az Australian Openen. A világranglistát először 2019 nyarán vezette, a 2019 szeptembere óta eltelt két és fél évben megszakítás nélkül ő a világelső.

Azt követően, hogy január 29-én Melbourne-ben diadalmaskodott az ausztrál nyílt bajnokságon, már egyetlen versenyen sem szerepelt. Március elején közölte, hogy még nem pihente ki magát az Australian Open óta, ezért kihagyja az Indian Wells-i és a jelenleg zajló miami viadalt. Akkor úgy tűnt, hogy április közepén, a Billie Jean King (korábbi nevén Fed) Kupa selejtezőjében folytatja a szezont.

Kapcsolódók

Kimaradt?