Szívhez szóló üzenetben vált meg edzőjétől Simona Halep

Hat évig tartó eredményes együttműködés után, megvált edzőjétől, az ausztrál Darren Cahilltől a legsikeresebb román teniszező, Simona Halep.

A döntést közösségi oldalán jelentette be a volt világelső, aki idén sérülések miatt kénytelen volt kihagyni egy hosszabb időszakot, és ezalatt visszacsúszott a WTA-ranglista 14. helyére.

„Hat csodálatos év után Darren és én úgy döntöttünk, hogy megszüntetjük együttműködésünket. D., köszönök mindent, melletted jobb teniszező és jobb ember lettem” – köszönt el mentorától Simona Halep.

A konstancai teniszező Cahill irányítása alatt nyerte meg első Grand Slam tornáját 2018-ban Párizsban, és mellette ért fel a WTA-ranglista első helyére. Cahill az egyik legkeresettebb teniszedző, karrierje során olyan világsztárokat juttatott fel a csúcsra, mint Andre Agassi, Andy Murray, Fernando Verdasco és Lleyton Hewitt. Ez utóbbi minden idők legfiatalabb, Agassi pedig minden idők legidősebb világelsője volt az irányítása alatt.

Ez már a második alkalom, amikor Halep és Cahill bejelentik együttműködésük befejezését, legutóbb 2018 novemberében, az edző kérésére függesztették fel a kapcsolatukat, mert Darren Cahill több időt szeretett volna tölteni Ausztráliában élő családjával. Egy évvel később Cahill visszatért Halep mellé.

Simona Halep jelenleg nászútját tölti a Toni Iuruckal kötött házassága után, a teniszpályára előreláthatóan az október 6-17 között megrendezésre kerülő Indian Wells-i tornán tér vissza.

Kapcsolódók

Kimaradt?