SuperLiga: Két érvénytelen gólt is szerzett, döntetlent játszott a Farul ellen a Sepsi OSK

Jónéhány helyzetet, izgalmat és 1–1-es végeredményt hozott Niczuly Rolandék Konstancai Farul elleni találkozója. Ezzel a Sepsi OSK harmadik meccsén is nyeretlen maradt a rájátszásban.

Hazai pályán folytatta szereplését a SuperLiga rájátszásában a Sepsi OSK. Péntek este Bernd Storck csapata a Konstancai Farult fogadta, amely ellen legutóbbi bajnoki mérkőzését elveszítette. A sepsiszentgyörgyi csapat egy vereséggel és egy döntetlennel kezdte a rájátszást, a Farul ellen viszont lehetősége volt megelőzni ellenfelét győzelem esetén.

Aktívan kezdte a mérkőzést a hazai csapat, Kallaku már a második percben szabadrúgásból próbálkozhatott, lövése viszont veszélytelen volt a kapura. Igyekeztek az ellenfél térfelén tartani a labdát az OSK játékosai, de az első tíz percben nem tudtak helyzeteket kialakítani. Nem sokkal később Ștefănescu előtt adódott lehetőség, lövése kicsivel a kapu mellett gurult el.

Fotó: A Sepsi OSK Facebook-oldala

Egyre inkább igyekeztek növelni a nyomást Vargáék, a kék mezesek sokáig egyáltalán nem tudtak kibontakozni. Bár beadásokkal rendszeresen próbálkoztak a szentgyörgyiek, a Farul védelme állta a sarat. Az első fél óra elteltével a vendégek is több akciót tudtak vezetni, viszont ezekből sem alakult ki jelentős veszélyhelyzet.

A 40. percben egy pillanatra úgy tűnt, megszerzi a vezetést a Sepsi OSK. Oroian érkezett jól egy beadásra, a labda pedig a Farul menteni igyekvő játékosának, Ganeának érintésével a hálóba jutott. Ennek ellenére nem tartott néhány másodpercnél tovább az ünneplés, ugyanis a játékvezető szerint a hazaiak játékosa szabálytalan volt.

Ezt követően nem sokkal a Farul már érvényes gólt szerzett a másik oldalon. Louis Munteanu húsz méteren kívülről leadott lövése utat talált Niczuly kapujába. Egészen őrületesen alakult az első félidő hajrája, rögtön a bekapott gól után Safranko tudott közvetlen közelről egyenlíteni. A villámgyors gólváltás után 1-1-nél vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész sokkal pörgősebben kezdődött, mint az első. Mindkét csapat igyekezett magához ragadni a kezdeményezést.  Benne volt a levegőben, hogy bármelyik oldalon újabb találat születhet. Ismét az OSK tudott kapuba találni, ismét érvénytelenül.

Fotó: A Sepsi OSK Facebook-oldala

A Safranko válláról kapura tartó labdát még védte Buzbuchi, a kipattanót viszont Andres Dumitrescu már belőtte. Ezt követően percekig tartó videózás következett, amelynek végén les miatt elvették a gólt a hazaiaktól. Egyre inkább érződött az elégedetlenség a lelátón, a történtek miatt, maradt az 1–1-es eredmény-

Ezt követően ismét a Farul gólszerzője, Munteanu került helyzetbe, lövése kicsivel kerülte el a kaput. A másik oldalon Debeljuh járt hasonlóan közel a találathoz, továbbra is aktív maradt mindkét csapat támadásban.

A folytatásban Florin Ștefan hozta rá a frászt az OSK szurkolóira, az oldalvonal mellől ugyanis gyakorlatilag odapasszolta a labdát a konstancaiak támadójának. Munteanu nem tudott élni az óriási lehetőséggel, a kapufát találta el.  Válaszul többször veszélyeztetett a Sepsi is, viszont nem sikerült újabb gólt szerezni.

Egészen a végéig éles maradt a mérkőzés, de az utolsó percekben már nem alakult ki újabb nagy helyzet. Végül döntetlennel végződött a találkozó. A Sepsi OSK tehát sorozatban második hazai döntetlenjével veretlen maradt a rájátszásban és nem tudta megelőzni a Farult.

Sepsi OSK – Farul 1–1 (1–1)

Sepsi Aréna

Vezette: Andrei Chivulete.

Gólszerzők: Louis Munteanu (44.), Pavol Srafranko (45+1.).

Sárga lapok: M. Ștefănescu (44.), N.-I. Păun (73.), D. Ciobotariu (74.), F. Ștefan (84.), illetve C. Ganea (47.).

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?