Román Kupa: zárul a csoportkör, a negyeddöntőkért játszanak a héten

Miközben a címvédő Sepsi OSK élvonalbeli labdarúgócsapatának és a román bajnok Konstancai Farulnak már nem maradt esélye továbbjutni a Román Kupa csoportköréből, addig az együttesek többsége számára a soron következő utolsó forduló lesz sorsdöntő a negyeddöntős szereplésért.

Az UTA-nak nem elég győznie kedden ahhoz, hogy továbbjutást ünnepeljen a Román Kupában | Fotó: UTA

Elsőként a D hatos mezőnye lép pályára kedden, amikor is az UTA a listavezető Voluntarit fogadja. Az aradiaknak viszont nem elég legyőzniük az Ilfov megyei együttest, továbbjutásukhoz a Craiovai Universitateának is botlania kellene a Farul otthonában. Matematikai esélye a továbbjutásra még a Tunari együttesének is van, így az utolsó forduló mindhárom meccse jelentőséggel bír majd.

December hatodikán, szerdán lép majd pályára a B csoport mezőnye. Itt is öt alakulat őrizte meg matematikai esélyét a továbbjutásra, bár a másodosztályos Steauának minimális sansza maradt az első két helyen zárnia. A játéknap rangadóját kétség kívül a Rapid–Kolozsvári CFR összecsapás jelenti majd, míg a Kolozsvári Universitatea a továbbjutásra már esélytelen Botoșani vendége lesz.

Szerdán kezd a C csoport is a két harmadik ligás erdélyi együttes, a Zilah és a Bihar FC közötti meccsel, hogy aztán csütörtök esti találkozók után véglegesedjen a sorrend. Csütörtökön zárul a csoportkör az A hatos mezőnyének is, ahol már csak az élen álló Petrolul, a Vajdahunyad és a Hermannstadt együttesei versengenek a két továbbjutó helyért.

Román Kupa, csoportkör

A CSOPORT: Sepsi OSK, Petrolul Ploiești, Chindia Târgoviște, Hermannstadt, Vajdahunyadi Corvinul, Pécskai Progresul

  • 1. forduló: Pécska–Petrolul 1-2, Hermannstadt–Sepsi OSK 1-1, Corvinul–Chindia 2-0.
  • 2. forduló: Chindia–Petrolul 0-2, Corvinul– Sepsi OSK 1-0, Pécska–Hermannstadt 0-6.
  • 3. forduló: 
    • Petrolul–Sepsi OSK (december 7., 17 óra, DigiSport, PrimaSport)
    • Chindia–Hermannstadt (december 7., 17 óra, FRF.tv)
    • Pécska–Corvinul (december 7., 17 óra, DigiSport, PrimaSport)
1. Petrolul 2 2 0 0 4-1 6
2. Corvinul 2 2 0 0 3-0 6
3. Hermannstadt 2 1 1 0 7-1 4
4. Sepsi OSK 2 0 1 1 1-2 1
5. Chindia 2 0 0 2 0-4 0
6. Pécska 2 0 0 2 1-8 0

 

B CSOPORT: Rapid, Kolozsvári CFR, Kolozsvári Universitatea, FC Botoșani, CSA Steaua, CSM Alexandria

  • 1. forduló: Alexandria–CFR 1-3, Botoșani–Rapid 1-3, Steaua–Kolozsvári U 1-3.
  • 2. forduló: Steaua–Rapid 0-0, Kolozsvári U–Kolozsvári CFR 1-1, Alexandria–Botoșani 2-1.
  • 3. forduló: 
    • Rapid–CFR (december 6., 19 óra, DigiSport, PrimaSport)
    • Botoșani–Kolozsvári U (december 6., 19 óra, DigiSport, PrimaSport)
    • Alexandria–Steaua (december 6., 19 óra, DigiSport, PrimaSport)
1. Kolozsvári CFR 2 1 1 0 4-2 4
1. Kolozsvári U 2 1 0 0 4-2 4
3. Rapid 2 1 1 0 3-1 4
4. Alexandria 2 1 0 1 3-4 3
5. Steaua 2 0 1 1 1-3 1
6. Botoșani 2 0 0 2 2-5 0

 

C CSOPORT: FCU Craiova, FCSB, Galaci Oțelul, Dinamo, Zilhai SCM, Bihar FC

  • 1. forduló: Bihar FC–FCSB 0-2, Dinamo–FCU Craiova 1-1, Zilah–Galac 1-4
  • 2. forduló: Galac–FCSB 1-1, Zilah–FCU Craiova 0-1, Bihar FC–Dinamo 1-1.
  • 3. forduló:
    • Zilah–Bihar FC (december 6., 14 óra, FRF.tv)
    • FCU Craiova–FCSB (december 7., 20.45 óra, DigiSport, PrimaSport)
    • Dinamo–Galac (december 7., 20.45 óra, DigiSport, PrimaSport)
1. Galac 2 1 1 0 5-2 4
2. FCSB 2 1 1 0 3-1 4
3. FCU Craiova 2 1 1 0 2-1 4
4. Dinamo 2 0 2 0 2-2 2
5. Bihar FC 2 0 1 1 1-3 1
6. Zilah 2 0 0 2 1-5 0

 

D CSOPORT: Konstancai Farul, Craiovai Universitatea, Aradi UTA, FC Voluntari, Gloria Buzău, CS Tunari

  • 1. forduló: Tunari–Craiovai Univesitatea 1-1, Voluntari–Farul 2-0, Buzău–UTA 1-2.
  • 2. forduló: UTA–Craiovai Universitatea 0-1, Tunari–Voluntari 1-1, Buzău–Farul 1-0.
  • 3. forduló: 
    • Craiovai Universitatea–Farul (december 5., 19 óra, DigiSport, PrimaSport)
    • UTA–Voluntari (december 5., 19 óra, DigiSport, PrimaSport)
    • Tunari–Buzău (december 5., 19 óra, DigiSport, PrimaSport)
1. Voluntari 2 1 1 0 3-1 4
2. CSU Craiova 2 1 1 0 2-1 4
3. Buzău 2 1 0 1 2-2 3
4. UTA 2 1 0 1 2-2 3
5. Tunari 2 0 2 0 2-2 2
6. Farul 2 0 0 2 0-3 0

 

A negyeddöntő párosítása: A1–B2, C1–D2, D1–C2, B1–A2

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?