Peking 2022: Novák Ede elfogadhatatlannak tartja, hogy elgáncsolták Ania Caill indulását

Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter elfogadhatatlannak tartja, hogy a Román Sí és Biatlonszövetség visszautasította azt a helyet, amely Japán visszalépésével felszabadult a női alpesi sízők mezőnyében. A tárcavezető bejelentette, várja a szakszövetség elnökének lemondását.

Novák Károly Eduárd ifjúsági és sportminiszter egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben foglalt állás azzal kapcsolatban, hogy a Román Sí és Biatlonszövetség (FRSB) nem volt hajlandó elfogadni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által felajánlott helyet a női alpesi sízők mezőnyében. A tárcavezető ugyan nem említett nevet, de az elmúlt napokban kirobbant botrány központi szereplője Ania Caill, a legjobban jegyzett női síző.

A probléma megértéséhez tudni kell, hogy a Romániának járó kvótát a FRSB vezetősége nem a legjobban jegyzett alpesi sínőnek, Ania Caillnak osztja ki. Utóbb, Japán visszalépése után a NOB arról értesítette a román olimpiai szövetséget, hogy lehetőség adódna egy újabb női síző indítására is. A COSR a FRSB javaslatára visszautasította a felajánlott helyet, ezzel megfosztva Caillt attól a lehetőségtől, hogy részt vehessen a jövő pénteken rajtoló pekingi olimpiai játékokon.

„Miután négy év alatt, 2017 és 2021 között ez a szövetség a Sportminisztériumon és a Román Olimpiai és Sportbizottságon keresztül közel 10 millió eurót kapott az állami költségvetésből, azt a teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan döntést hozza, hogy nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy ezt a pénzt érmekké próbálja alakítani. Amikor magyarázatot kértünk, azt az indoklást adták, hogy úgy találták, hogy egyetlen más sportoló sem felel meg az olimpiai csapatba való bekerülés kritériumainak” – írta bejegyzésében Novák Károly Eduárd.

A tárcavezető elfogadhatatlannak tartja a történteket és elvárja a Román Sí- és Biatlon Szövetség elnöke vállalja a felelősséget, „többek között le kell mondania, mert úgy tűnik, nem értette meg, mi a szerepe”.

Végezetül Novák Károly Eduárd leszögezi, hogy ha még mindig fennáll a lehetősége annak, hogy egy második sportoló képviselje Romániát Pekingben alpesi síben, akkor mindenkinek, a szövetségtől kezdve egészen a Román Olimpiai és Sportbizottságig, minden lépést meg kell tennie annak érdekében, hogy őt is bevegyék a pekingi olimpiai válogatottba. 

A szakszövetség a múlt héten közölte: fenntartja azt a korábbi döntését, hogy Ania Caill síző ne legyen tagja a román küldöttségnek a pekingi téli olimpián. Ezt azzal indokolták, hogy a sportoló felkészültsége nem felel meg a FRSB elvárásainak.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?