Országos második helyezést ért el a szilágynagyfalui iskola kézilabda csapata

A Szilágynagyfalui Petri Mór Szakiskola vegyes kézilabda csapata történelmet írt a hétvégén. Vegyes, fiú-lány kézilabda csapatuk második helyezést ért el az Országos Iskolai Sportolimpián, amit Szatmárnémetiben rendeztek meg. Három napon keresztül izgultak a játékosok, hozzátartozóik, a diákok, az iskola képviselete és a támogatók. Csak egy cél lebegett előttük: a nagyvárosi csapatok között, egyedüli magyar és vidéki csapatként minél tovább, feljebb jussanak.

Józsa Csongor-Márton edző és testnevelőtanár, a világjárvány előtt, 2016-ban kezdett el foglalkozni a vegyes kézilabda csapattal. Abban az évben kezdett elterjedni ez a sportág a megyében. A szilágynagyfalui csapattal azóta egy második és egy harmadik helyezést ért el, idén megyei elsők lettek, ezáltal területi szintre jutottak, amit Besztercén rendeztek meg, „magunk mögött hagyva a házigazdát Besztercét, Máramarost, Szatmárt és Bihart” – mondta. Így jutottak el az országos bajnokságra, amit Szatmárnémetiben rendeztek meg, és melyre nyolc csapat kvalifikáltatta magát.Az ezüstérmes csapat | Fotó: Kulcsár Mária

„Két csoportra voltunk osztva, mi a B csoportba estünk, Prahova, Argeș és Temes csapataival. Az A csoportba Konstancát, Suceávát, Marost és Bukarestet sorsolták. Mindkét csoportból az első jutott tovább, ők játszhattak az első helyért. Az A csoportból Suceava, a B csoportból Szilágy megye jutott a döntőbe. A csoportmérkőzéseink nagyon jól sikerültek, mind a három mérkőzést megnyertük. A döntőben az első félidőben jól játszottunk, szoros volt a félidő vége, a a második félidő már az ellenfélnek kedvezett, sokat hibáztunk mind egyénileg, mind csapat szinten, és ezt kihasználva a suceavai csapat, fölénybe került, és ezt megtartották a mérkőzés végéig” – mesélte az edző, aki kiemelte: csapata volt az egyetlen vidéki csapat, a többiek nagyvárosokból érkeztek.

Józsa Csongor a csapat jövőjéről elmondta: mindenképp folytatni fogják. Azt tervezi, hogy új csoportokat indít a közeljövőben, és tovább dolgozik a jelenlegi csapattal, mert játékosai „imádják a kézilabdát”.

Alig ért véget a mérkőzés, már a jövő elé tekintenek. Új kihívások várnak rájuk, közeleg a Berettyó-kupa, amit Szilágynagyfalu szervez, Remélik, jól fognak szerepelni hazai pályán, és ha tovább jutnak, Zilahon is kiváló eredményeket érnek el.

Sok munka és egy lelkes csapat

A szilágyperecseni Józsa Csongor-Márton Nagyváradon végezte a testnevelési egyetemet, 2009-ben diplomázott. Tanári pályafutását Désházán kezdte, ahol, mint mondta, nagyon jó embereket ismerhetett meg mind a tanárok, mind a szülők és diákok körében.

2012-ben olvasott egy interjút a Szilágynagyfaluban tanító Robotin Gheorghe testnevelő tanárról és eredményeiről, akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy vele dolgozhasson. Szándéka teljesült, amikor végleges tanári állást kapott a Szilágynagyfalui Petri Mór Általános Iskolában, jelenlegi szakiskolában.

A sport mindig közel állt hozzá, amit egykori testnevelő tanárainak, Dănilă Augustinnak és Faur Doriannak, valamint édesapjának, Józsa Mártonnak köszönhet, aki hobbi szinten focizott, sakkozott és testépítéssel is foglalkozott. Kedvenc sportjai közé a kézilabda, a futball - nagy Bayern Munchen szurkoló -, és nem utolsó sorban a testépítés tartozik. A szilágynagyfalui iskola V-VIII osztályos fiú csapatával az utóbbi öt évben megnyerte a megyei I. helyet az Országos Iskolai Sportolimpián (ONSS).

Végezetül, egy Hajrá Nagyfalu!-val, megköszönte a szurkolóknak, azoknak, akik bíztak bennük, hogy mellettük álltak, támogatták őket, és azt ígérte: fogunk még hallani a szilágynagyfalui diákok jó teljesítményeiről.

Az iskolaigazgató, Csiki Éva kérdésünkre elmondta, a szilágynagyfalui kézilabda nagy múltra tekint vissza. A diákok számtalan alkalommal értek el jó megyei és országos eredményeket. Az iskola továbbra is támogatja a diákjait, nem csak a sportban, hanem más tevékenységekben is, mert a cél, a gyermekek fejlesztése, sikerélmények megélése. ,,Még sosem voltam olyan büszke a nevemre, mint mikor a gyerekek névsora mellett megláttam, és nagyon büszke vagyok a gyerekekre, ahogy küzdöttek. Köszönöm nekik és a felkészítő tanárjuknak ezt az élményt” – mondta az igazgatónő.

Kapcsolódók

Kimaradt?